Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp Tom Hanks zsenialitásával.
Ma ünnepli a születésnapját a színész, akit nem lehet nem kedvelni. Három filmet ajánlunk tőle.
Egy kivételes barát
Tom Hanks különleges kisugárzású, izgalmas embert kelt életre ebben a két éve bemutatott, valós történetre épülő filmben, amelynek a címszerepére tökéletesebb színészt nem is találhattak volna nála. Fred Rogerst is lehetetlen nem szeretni: a közönség által rajongott tévés műsorvezető a legendássá vált kardigánjában több mint 30 éven keresztül készítette kisgyerekek számára bábos-mesés-zenés műsorát. Persze, ami bejön a gyerekeknek, az nem jön be egy cinikus, a saját életének a csomagjai alatt görnyedő újságírónak, aki mégsem tud kibújni a feladat alól, hogy cikket írjon Rogersről. A kettejük találkozása – némi ellenállás után – ablakot nyit az igazán fontos dolgokra. Tom Hanks pedig zseniálisat alakít.
Philadephia
A kilencvenes évek elején ez volt az a film, amely szélesre tárta Hanks színészi karrierjének aranykorát, aminek tárgyi bizonyítéka is van: nyert egy Oscart a torokszorító drámáért, amelyben egy HIV-fertőzött meleg férfi felveszi a harcot nemcsak a betegséggel, hanem a munkáltatójával is, aki az egészségi helyzete miatt jogtalanul elbocsátja. Hanks figurája még a homofób ügyvédjét (Denzel Washington) is ex-homofóbbá teszi. A film pedig empátiával, érzékenységgel és tisztelettel közelít egy olyan témához, amelynek még ma is van aktualitása.
Apollo 13
És ha már a Hanks-aranykorról van szó, nem hagyhatjuk ki a történetet, amelynek bár 1970 óta tudjuk a végét, mégis kénytelenek vagyunk minden egyes alkalommal végig izgulni. Amikor bajba kerül a Holdra tartó Apollo 13, minden esély megvan arra, hogy a fedélzeten utazó három űrhajós soha ne térjen vissza. Azaz mondjuk ki: meghaljon, mégpedig élő tévéadásban. Csakhogy ezek a baljós esélyek nem számítanak arra, hogy ott van Tom Hanks, aki Jim Lovellként azonnal mozgósítja magában a hős gént, és a lehetetlen küldetésből visszahozza nemcsak az űrhajót, hanem az űrhajósokat is – sértetlenül. A Holdra ugyan nem szálltak le, de mi ez ahhoz képest, hogy milyen kalandokat éltek át.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: