Domány András
Szerzőnk Domány András

A kedd este megjelent kormányhatározat ezt „visszarendezésnek” nevezi.

Igen jelentős összeget, 155 milliárd forintot csoportosítottak át az egyetemek dologi kiadási keretéből a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékába. A kedd esti kormányhatározat ezt „visszarendezésnek” nevezi.

A nemzetpolitikai (Bethlen Gábor Alap) és egyházi támogatások keretét viszont két, illetve egy milliárddal megemelték.

Csaknem 9 milliárd forintot kap hat budapesti kerület útfelújításra, földutak szilárd burkolattal történő ellátására. A határozat úgy fogalmaz, hogy a kormány „a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében megvizsgálta a fővárosi kerületi önkormányzatok támogatásának lehetőségét”, de a támogatottak közé egyetlen ellenzéki vezetésű kerület sem került. A X., XVI., XVII., XXI. és XXII. Kerületben fideszes a polgármester, a XX.-ban pedig az egykori szocialista, de 2019-ben már a Fidesz által támogatott függetlenként megválasztott Szabados Ákos.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.