Belső dolgokkal, konfliktusokkal nem foglalkozik, mondta egy interjúban.
“Engem egy feladattal kerestek meg, egyéb dolgokkal, belső konfliktusokkal egyáltalán nem foglalkozom” - mondta a Mandiner.hu-nak Koltai Lajos világhírű operatőr, akiről csütörtökön derült ki, hogy oktatni fog a viták, tüntetések, tiltakozások és lemondások közepette modellváltáson átesett és autonómiáját elveszítő Színház és Filmművészeti Egyetemen.
Koltai azt mondta, ő nem foglalkozik belső konfliktusokkal, és nem is tudja, hol tart a helyzet, “ki maradt és ki ment el”, de örül, hogy méltó körülmények között taníthat majd, és új korszak indulhat a filmes képzésben.
Az interjúban arról is beszélt, hogy a kétéves mesterképzésben fog részt venni, ahol azt kérték tőle, hogy adja át a tudását, aminek örömmel tesz eleget. “Nincs is ennél szebb feladat!”