Kult hvg.hu 2021. január. 27. 12:31

SZFE: a közmédia vallási műsorainak szerkesztője indít dokumentumfilmes osztályt

Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője lesz a dokumentumfilmes, András Ferenc, a Dögkeselyű rendezője pedig a filmrendezői osztály vezetője lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő félévében.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

Az SZFE új vezetése által felkért újabb tanárokról a Magyar Hírlap írt a szerdai számában. Barlay Tamás többek között az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztői tisztét is betöltötte, és vezetője a közmédia tanácsadói testületeként működő Kós Károly Kollégiumnak. A kollégiumot 2012-ben alapították, fő feladata „a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése” – írja a Kreatív. Barlay 2012-ben vallási főszerkesztőből lépett elő a közmédia említett területeinek vezetőjévé; szakmai előrehaladásáról ekkor azt mondta: „A csíksomlyói búcsú közvetítése és a hétfalusi csángók evangélikus istentiszteletének bemutatása már túlnőtt a vallási főszerkesztőség határain.”

András Ferenc Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező, két legismertebb filmrendezése a Dögkeselyű és a Veri az ördög a feleségét. Az utóbbi években nagyrészt portré- és dokumentumfilmeket rendezett, nagyjátékfilmet csaknem húsz éve nem rendezett.

Az egyetem 26 új oktatójának nevét, köztük a zaklatás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atillával, a hvg.hu tette közzé nemrég. Azóta kiderült, a színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila és Pataki András fogják vezetni, a prózai színész osztályt pedig Szarvas József és Rátóti Zoltán. Kiderült egyúttal az is, hogy az egyetem eddigi oktatói Freeszfe néven új közösséget alapítanak az SZFE szellemiségének átmentésére.

Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó polgárai

Az egyesület részben azért jött létre, hogy az egyetemen felmondó oktatók és a hallgatók tovább dolgozhassanak együtt.

Borítókép: Barlay Tamás. Forrás: Youtube