Krúbi: Ösztönlény

Zenei vérnyomásmérőm, a Spotify azt írta ki év végén, hogy Krúbi második albumát hallgattam 2020-ban magyarok közül a legtöbbször. A fiatal rapper három éve tűnt fel egy tehetségkutatón egyedi, kreatív zenei megoldásaival, és zseniálisan csavaros szövegeivel. Bevállalós, a politikusokat és a közéletet sem kímélő szövegei miatt azóta egyre többen figyeltek fel, és persze egyre többen haragudtak meg rá. Azt mondta már 2018-ban is, hogy ő egyszerűen nem cenzúrázza magát. Ha van valami, amiről rímbe szedhető gondolata van, abból zene születik, amelyben senkit nem kímél, és ezt önkritikusan el is ismeri: „Krúbi felemészt, mint Mészáros a közpénzt”. Az Ösztönlényben is kapunk egy erős dózist ebből az obszcén, senkit nem kímélő odamondogatásból, és most is sok dal foglalkozik a saját sikereivel – mindez a műfajból adódó póznak is tekinthető. Ennél sokkal izgalmasabbak az olyan szövegek, mint, hogy „Összefolynak a szavak a számban, C1-es babiloni nyelvvizsgám van”, vagy az a „szerelmes dal”, amelyben végigveszi az ország miniszterelnökeit 1990-től (mínusz Boross Péter), akik mind a szerelmei voltak, de Viktor az igazi, és „ugye, milyen jó” és „most már soha nem engedlek el, míg élek”.

Nem lehet tudni, hogy mit gondoljunk komolyan, mit gondoljunk valami önparódiának: lehet bulizni a Puszira (amelyben a Kispál és a borz Következő buszon című dalának kifordításával azt énekli, hogy a következő puszin rajta leszek én is), vagy búslakodni a gyönyörű gyászdalon, a Jéghidegen. De van itt katonadal, diszkó, népdal, dühös rap, Motown-stílus: Krúbi egy egész új hangzást hozott be a magyar rapszíntérre. Egy szabad, és szabadszájú szövegeket alátámasztó, a zenei stílusok között is ugráló Krúbi-hangzást. Elmegy a falig és azon is túl. Ilyet ritkán hallani: minden újrahallgatásnál felfedez az ember valami újdonságot. Nem véletlen az emlegetett Spotify-adat. (B. I.)

Lakatos Mónika és a Cigány Hangok: Hangszín

A magyar zenei élet legnagyobb szenzációja – amellett persze, hogy lényegében a teljes iparág kiszenvedett – Lakatos Mónika WOMEX-életműdíja volt: nem is csak annyiról van szó, hogy ez a világzene létező legnagyobb elismerése, hanem arról is, hogy ő az egyetlen cigány zenész, aki valaha megkapta a díjat, de még a magyar előadók közül is csak a második ő a zenetörténelemben. Véletlenül vagy nagyon jó érzékkel tervezve, de a díj után szinte azonnal meg is jelent Lakatos Mónika új együttese, a Cigány Hangok lemeze: Lakatos ezzel a formációval a csendesülős helyett most a pörgős, lendületes dalokra koncentrál. De tévedés lenne azt gondolni, a Hangszínt akkor el is lehet könyvelni csak ilyennek vagy csak olyannak: ez a lemez esszencia. Megmutat mindent, ami jó a cigányzenében gyorstól lassúig, tradicionálistól modernig, a lehető legmagasabb színvonalon, a lehető legtehetségesebb előadásban.

Aligha erre akart utalni a lemezcím, de tényleg a hangszín az első szó, ami az embernek eszébe jut, csak épp nem metaforikus, hanem a legkonkrétabb értelemben: egészen csodálatos, lenyűgöző és nehezen hihető, amit Lakatos Mónika a hangjával véghez visz ezen a lemezen – mintha legalább öt énekes lakna a torkában. De igazságtalan lenne kizárólag neki tulajdonítani a lemez nagyszerűségét: a hangszerelés minden számban olyan izgalmas, hogy egyesével lehetne külön cikket írni mindegyikről, hogyan idéznek fel ismerős dolgokat, miközben mégis egyediek. Ez az egy album képes lenne megértetni bárkivel, mire is adták azt az életműdíjat. (K. B.)

Péterfy Bori & Love Band: Szikra

„Már a zenekar legutóbbi lemezét, a BoriX-et is a darkdiszkó kategóriába sorolhatjuk, azonban a Szikra még ahhoz képest is jóval sötétebb, nyomasztóbb zenei alapra épül. A funky-zombitámadás-hangulatú címadó dal és a pörgős-szerelmes Lula Luna mellett barátsággal megfér a jóval líraibb Ki tartja az égboltot feléd?, Az utolsó farkas és a Meteor is. A Nap felé szinte egy katasztrófafilm alatt is szólhatna, a dal végét a megállíthatatlan zuhanás metaforájaként is értelmezhetjük” – ezt írtuk a Péterfy Bori & Love Band idei albumának megjelenésekor, és még mindig azt mondjuk: a Szikrának simán ott a helye a legjobb magyar albumok listáján.

Az alternatív-diszkólemez nemcsak szövegében sokszínű, zeneileg is elkényezteti a hallgatóját, ráadásul kiérződik belőle, hogy az első hullám karanténidőszaka alatt íródott, mert nagyon izgalmasan sűríti és közvetíti a bizonytalansággal és az életösztön fontosságával kapcsolatos kérdéseket. Érdekesség, hogy a karantén miatt a lemez a zenekarvezető Tövisházi Ambrus lakásában készült – ez a Love Band mindenkori stúdiója –, de a zenekarból csak az énekesnő és ő találkoztak, a többi sávot pedig minden zenész a saját otthonában játszotta fel és küldte vissza. A Szikra tombolásra és melankóliára is tökéletesen alkalmas, és ennél több nem is kell 2020-ban. (Cz. F.)

Besh o droM: 20

Sok zenekar életében belső, vagy csak kívülről feltűnő válságot okoz, ha hosszú évtizedeken keresztül folyamatosan zenélnek megállás nélkül, de olyan együttesek is vannak, amelyeket pont a változatlanságuk miatt kritizálnak. Ehhez képest a Besh o droM olyan benyomást kelt, mintha még mindig a kezdeti lelkesedéstől fűtött, világmegváltó suhancok lennének, akiknek semmi más vágyuk nincs a világon, mint napról napra újra kitalálni, hogyan csinálhatnák a legjobban, amit szeretnek – csak éppen náluk ez az állapot már húsz éve tart. De ez a húsz év a lelkesedésre látszólag, illetve hallhatóan nem hatott – a hangszeres tudásra viszont nagyon is.

A húszéves születésnapi lemezük sem tesz mást, csak ugyanezt: bemutat egy tucatot azokból a megoldásokból, amit ezek a lelkes zenészek megint kitaláltak arról, hogyan is tudnák a legjobban csinálni, amit szeretnek. Hogy hogyan lehet a saját képükre formálni, a saját hangszereikre, a saját hangjukra írni a balkáni tánczenét, és hogyan lehet a cigány balladát, vagy hogy hogyan lehet a legjobb értelemben vett popslágert írni kizárólag világzenei eszközökkel, és így tovább. Egyvalami van viszont, ami csak húsz év után sikerült nekik: egy videoklippel elérni, hogy a magyar közmédia feketelistára tegye őket. Pedig ők csak annyit mondtak, hogy a sok ronda disznó mind az országházba való: ezek szerint valahol valaki ezt túl veszélyes információnak tartotta. Akárhogy is, biztosan ez lett az év legjobb szamizdatklipje. (K. B.)

Mayberian Sanskülotts: Rekult I.

Rekultiválni = az elpusztult, tönkretett természeti környezetet helyreállítani talajjavítással, ültetéssel. Valami egészen hasonló történik a Mayberian Sanskülotts idén nyáron megjelent albumán is, csak itt talajjavítás helyett stúdiókörülmények közé plántálták a még használható alapanyagot. A zenekar a tízéves fennállása alkalmából elővette a legelső hálószoba-lemezét, amely recseg-ropog, koszos, és emiatt gyakorlatilag élvezhetetlen. Annak a legtöbb dalát újra felvették, és most tiszta hangokban áradhat felénk a káposztásmegyeri melankólia. Mert a zenekar énekesnője, Csordás Zita innen, a IV. kerületből indult, és hozta magával előbb a Kisképzőre, majd a Képzőművészetibe a lakótelepi miliőben megszületett, mindenféle szerelmi ügyektől ihletett szerzeményeit. Hozzá csatlakozott Balogh Gallusz, és a duójuk idővel rendes, hatfős zenekarrá bővült.

A Rekult I. egyszerű dalai a kezdeti, duós időkből származnak, ami koronavírus idején kedvező körülménynek bizonyult, mert így csak két embernek kellett stúdióba vonulnia. Ezeken a régi-új dalokon még érződik a zenekar útkeresése, bizonytalansága, óvatos kísérletezése, a számoknak meghagyták a 80-as évek underground zenekarait megidéző báját. A szerzemények között van teljesen instrumentális (Aloneinkápmegyer), egyébként pedig a későbbi Mayberian Sanskülotts-daloktól eltérően, magyar nyelvű számokat hallhatunk a lemezen (Kobaltkék, Csillagok, lámpafény). (Cs. H.)

Carson Coma: Lesz, ami lesz

2019 legnagyobb felfedezettje volt a pimaszul fiatal tagokból álló, de kiforrott zenei stílussal, dizájnnal és koncertshow-val előállt Carson Coma. Annyira megkedveltük őket, hogy nemcsak tomboltunk a koncertjeiken, széthallgattuk és beválasztottuk a debütáló lemezüket tavalyi legjobb albumok-listánkra, hanem összehoztuk őket Korda Györggyel a Nem vagyok ideges-feldolgozásuk után. Zenéjük visszanyúl a 60-as, 70-es évek beatkorszakába, de úgy, hogy az 2020-ban is érvényes legyen. Olyasmit követtek el a zenében, mint Quentin Tarantino a filmjeiben: már meglévő stílusokból pakolnak össze, magas nosztalgiafaktorú, mégis izgalmasan és sokoldalúan újragondolt számokat. Erősen érződik rajtuk a Z generációs unikornis-kór is: ezek a srácok még mernek vállaltan és kritikátlanul boldogok lenni.

Közben szépen sorban megnyertek pár díjat, egyre nagyobb koncerttermeket töltenek meg, ha nem lett volna koronavírus, valószínűleg elég jó helyeken játszhattak volna a nyári fesztiválokon is. És ősszel kijött a második albumuk, amely pont ott folytatja, ahol abbahagyta, és a Lesz, ami lesz még akkor is az év egyik legjobb lemeze, ha már nincs meg a tavalyi reveláció. A maguk kordbársony univerzumából ki nem lépve még színesebb stílus-spektrumot is járnak be, mint tavaly, a kezdődal fergeteges swingjén át a diszkóig és a blues(paródiá)ig. Könnyed, humoros, ugyanakkor profi zenészek által előevezetett dalcsokor, olyan, hogy csak be kell tenni a lejátszóba, és rögtön feldobódunk, legyen akár Covid-világ, vagy csak egy reménytelennek tűnő sötét téli este. „Nem is tagadhatnám, rég elmúltam húsz, most már mindhalálig húz ez a Carson Coma blues, oh jeah” – éneklik, és nekik még ez is jól áll. Nem beszélve a záró dal egzisztencialista bölcselkedésig, amelyből megtudjuk, hogy „a legjobb verziója önmagamnak én vagyok”. (B. I.)

Kiscsillag: Tompa kések

A Kiscsillag, mint tudjuk, hobbizenekarnak indult valamikor tizenöt éve, aminek nem volt nagy tétje, ezért a felszabadultság érezhető volt a dalokban. Az a jó, hogy most, hogy lassan öregecskedő bácsik játszanak a zenekarban, még mindig átüt ez a lazaság, ez „a baráti társaság összeáll zenélni” energia. Még akkor is így van, ha a harmadik albumnál (Szeles) volt egy félfordulat, amikor is jobban előtérbe került Lovasi András világa. Mindez kifejezetten jót tett a Kiscsillagnak és ezt vitték is tovább a Semmi konferencián és az idén tavasszal kijött Tompa késeken is. A márciusban megjelent lemez minden eddiginél karcosabb, rockosabb lett.

A dalokban magányos nők, paranoiás férfiak, párkapcsolati válságok és egzisztenciális szorongások váltakoznak, továbbá felhangzik némi kutyaugatás, meccsközvetítés, valamint egy kamu belgrádi rádióbemondó hangja is. Lovasi szerint a dalokból kettős koncepció rajzolódik ki. „Az egyik, hogy hogyan érzi magát a világban épp a jelentős művész – mondjuk, ebben sok újdonság nincs. Persze a másikban se sok, mert az meg főleg párkapcsolatokat, vagy azok hiányát járja körbe. De mi másról szólna a popzene? Szerelmes dal, szakítós dal.” A trackeket egyébként itt beszéltük végig egyesével a producerrel és Lovasival. Kiderül például, hogy hogyan került fel az albumra egy olyan popos szám, ami már majdnem Wellhello, vagy hogy hogyan lehet egy viccből dalt írni. A Kiscsillag hatodik albuma szellemes, sokszínű, izgalmas, nagyon is helye van a 2020 legjobbjai között. (B. I.)

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez / Történetek mások életéből

„Szevasztok! Ugye örültök, hogy újra itt vagyok / és valóra váltom minden álmotok?” – teszi fel a kérdést a Szabó Benedek és a Galaxisok a Cím nélküli ötödik lemez egyszerűen csak Első számnak nevezett dalában. A mi válaszunk pedig egy nagy, hangos, határozott igen, örülünk, hogy újra itt vannak, és elkészítették ezt a kicsivel több mint félórás lemezt, amellyel egyébként visszatértek a „galaxisos” gitárközpontú zenéhez.

Az ötödik lemez tele van csalódottsággal, lemondással és kiábrándultsággal, de míg ezek az érzések egyértelműen megjelennek a dalszövegekben (Én egy izzadva lihegő országban élek, ahol mocsárban tocsogva telnek az évek), addig a zene energikus iróniával boncolgatja a dalszerző fejében megszülető kérdéseket, vagy épp édes-bús gyermekkori emlékeket. Nyáron aztán már arról írtunk, hogy a nevéből végleg elhagyta az alapító, Szabó Benedek nevét a Galaxisok, a karanténidőszak alatt pedig el is kezdtek rögzíteni egy új lemezt. A zeneileg igen szerteágazó és jóval derűsebb Történetek mások életéből végül októberben jelent meg huszonegy dallal - na meg csodás, álomszerű képekkel és egy hatalmas adag nosztalgiával.

A Cím nélküli... lemez bemutatókoncertje március végén lett volna, de hát lett, ami lett, szóval 2021 februárjában pótolják majd: addig még pont van idő megtanulni a két új Galaxisok-lemez dalait, hogy aztán végre együtt üvölthessük: „Körülnézek és szédülök / a sültkrumpliszagú házak között, a benzinszennyezett ég alatt – nagy álmainkból ennyi maradt.” (Cz. F.)

A legjobb külföldi albumokról egy külön cikkben írunk majd. A magyar albumok egyben, a Spotify-on: