Kult Csányi Nikolett - Ká Zoltán - Czeglédi Fanni 2020. december. 10. 18:05

„Néha azt hiszem, a szeretetre várok” – SZFE-advent a hvg.hu-n

Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. Az ötödik videóban Berényi Nóra Blanka Márai Sándor December című művét olvassa fel.

Karácsony 2020
Friss cikkek a témában

Novemberben, hetvenegy nap után véget ért az egyetemfoglalás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az ellenállás azonban folytatódik: jelenleg is távoktatásban zajlik a munka, még akkor is, ha az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma egy friss kormányrendeletre hivatkozva akarja érvényteleníttetni az intézmény idei első félévét.

SZFE-advent a hvg.hu-n

„Az, ami igazán szép, még előttem van, nem mögöttem” - 1. rész
„Halkan suttogta, szepegte sírva, mint legszebb szót a földön” - 2. rész
„Minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz” - 3. rész
„Emlékszem, mesélte, az volt az álma, hogy Superman száll az ablakába” - 4. rész

A hvg.hu-n nem először készítünk adventi kalendáriumot, de idén úgy gondoltuk, azok mondjanak verseket, meséket és énekeljenek dalokat az ünnepről, akik ehhez a leginkább értenek. Mivel az elmúlt néhány hónap az SZFE hallgatóiról szólt, őket kértük fel, hogy töltsék velünk a várakozás időszakát.

A most következő karácsony nagyon más lesz, mint az eddigiek: az öröm helyét átveheti a koronavírus okozta veszteségek miatt érzett fájdalom, és talán sosem volt még ekkora szükségünk az élő szóra, arra, hogy tudjuk, most mindannyian egy cipőben járunk.

Szentestéig kétnaponta közzéteszünk egy-egy produkciót, hogy akár a közös családi vacsoráról, akár az egyedüllétről és az elmélyülésről szóljon is az idei karácsony, mindenki megtalálhassa azt a történetet, amely segítségével kicsit átjárhatja az ünnep szelleme.

Az ötödik videóban Berényi Nóra Blanka negyedéves színművész hallgató Márai Sándor December című művét olvassa fel.

 

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.