Kacskovics Mihály Béla
Szerzőnk Kacskovics Mihály Béla

"Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában" - válaszoltak a diákok arra, hogy a kuratórium tagja kijelentette, megvan az oktatás új helyszíne és megvannak az oktatók is.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

„Értelmetlennek látunk egy külső helyszínen megvalósuló alternatív oktatást, valamint fizikai képtelenségnek tűnik részt vennünk benne” – írta lapunknak küldött válaszában a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Kommunikációjának részéről Szurdi Panni. Az egyetemfoglalók képviseletében hozzáteszi: „Ha akarnánk sem lehetnénk egyszerre két helyen. Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában.” Mint mondja, az SZFE szeptember 14-én elkezdte a félévet: „a tanköztársaság keretén belül, az elfoglalt épületben a blokád szervezése mellett tanórák és kurzusok zajlanak”.

Lajos Tamás, az SZFE új kuratóriumának egyik tagja csütörtökön az ATV Híradójának nyilatkozva mondta el, hogy az oktatáshoz megvan a helyszín és megvannak a tanárok is, arra utalva, hogy az egyetem Vas utcai épületébe a hallgatók feltehetően nem engednék őket be. Lajos kitért arra is, hogy az október elsejével sztrájkra készülő tanárok követelései szerinte politikai követelések, mert a kuratórium a magyar jogszabályok által adott és megengedett keretek között vont magához jogokat.

„Amennyiben a kuratórium a magyar jogszabályok szerint vont magához jogokat, úgy a magyar jogszabályok lehetővé teszik az alkotmányellenes és antidemokratikus hatalomátvételt” – írta Lajos utóbbi kijelentésére Szurdi Panni – „az  alaptörvény kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények a kutatás és tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak; a nemzeti felsőoktatási törvény pedig meghatározza a szenátus jogköreit – az oktrojált kuratórium által kiadott alapdokumentumok sértik az önrendelkezést és a belső működés demokratikus voltát”. Szurdi hozzáteszi, hogy teljes mértékben kiállnak az iskola oktatói és munkatársai által megfogalmazott sztrájkkövetelések mellett.

Kacskovics Mihály Béla

Szurdi Panni szerint a kuratórium nem próbált velük kapcsolatba lépni, Lajos Tamás kijelentéseiről – így az esetleges új helyszínről, illetve új tanárokról – ők is csak a sajtóból értesültek. Mint mondja, korábbi követeléseik nem változtak: a blokádot addig tartják fenn, „amíg az egyetemi autonómia garanciáit az alapítói jogok törvényes gyakorlója, a minisztérium nem biztosítja számunkra”.  Ennek érdekében az SZFE hallgatói a múlt héten az ombudsmanhoz és az oktatási biztoshoz fordult, szerintük ugyanis az innovációs és technológiai miniszter áthárította a felelősséget arra a kuratóriumra, amit ők nem ismernek el legitim vezetőként.

Az SZFE hallgatói szeptember tizennyolcadikán négy keresetet nyújtottak be a bírósághoz, ugyanis szerintük a Vidnáynszky Attila vezette kuratórium jogszabályba ütközően írta át az egyetem működési szabályzatát. A hallgatók szeptember elsején foglalták el az intézmény Vas utcai épületét, tiltakozásul a kuratórium tagjai és az oktatás konzultáció nélküli átszervezése ellen. Lassan egy hónapja tartanak ki, azóta több demonstrációt tartottak a városban, legutóbb követeléseik listáját vitték el 155 példányban a Parlamenthez.

Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>