A brit kulturális élet meghatározói alakjai nyílt levélben biztosítják támogatásukról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit.
Úgy tudjuk, hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásaként. A levélben sorra veszik a SZFE átalakításainak az állomásait, az új kuratórium kinevezésétől a szenátus lemondásáig, illetve az egyetem elfoglalásáig.
A levélben azt írják, az SZFE átalakítása része egy olyan kultúrharcnak, amelyen keresztül a kulturális szférát és az intézményeket megpróbálják megfosztani az autonómiájuktól.
A levél végén azt kérik a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza az SZFE intellektuális és vezetői autonómiáját, amely szerintük létfontosságú a művészi kreativitás, az akadémiai kutatás és oktatás tekintetében.
Az aláírók között van az SZFE mellett már egy fotóval is kiálló Salman Rushdie író, több színész Cate Blanchett-től kezdve Eddie Redmayne-en át Helen Mirrenig, Michael Chabon író és Pawel Pawlikowski rendező is.
Az aláírók listája:
Adam Low - rendező
Akram Khan – táncos, korreográfus
Ayelet Waldman - író
Augustus Casely-Hayford – történész, kurrátor
Caryl Churchill - drámaíró
Cate Blanchett – színész
Chris Smith – politikus, egyetemi tanár
Christi Puiu – filmrendező
Colm Toibin - regényíró
David Edgar – drámaíró
David Gothard – színházigazgató
David Hare - drámaíró
David Lan – producer, szerző
Eddie Redmayne - színész
Eric Schlosser – író
Helen Mirren – színész
Joe Wright - filrendező
Jude Kelly - fesztiváligazgató
Juliet Stephenson – színész
Marie-Helene Estienne - színházigazgató
Nicholas Hytner - színházigazgató
Martin Sherman - drámaíró
Matthew Lopez – drámaíró
Michael Chabon - író
Nico Muhly - zeneszerző
Paul Mason - író
Pawel Pawlikowski - filrendező
Peter Brook – színházi és filmrendező
Philip Pullman - író
Richard Eyre - színházi és filmrendező
Roger Michell - filmrendező
Salman Rushdie - író
Stephane Braunschweig – színházigazgató
Stephen Daldry - színházi és filmrendező
Stephen Frears - filmrendező
Tracey Seaward - filmproducer
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: