Az egyetem új fenntartója szerint különösen a járványhelyzetben folytatnia kellene munkáját a lemondott vezetőknek.
Elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány. Szerintük ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat.
Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is
– olvasható a közleményben. Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és – különösen a jelenlegi járványhelyzetben – a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.
A közlemény kitér arra is, hogy az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült. Ezzel ugyanakkor sem a lemondott vezetőség, sem a számos felmondott tanár, sem az egyetemet elfoglaló hallgatók nem értenek egyet. Kifogásolják, hogy a modellváltással minden jogkörétől megfosztották az egyetem vezetését. Ezeket a fenntartó alapítvány kuratóriuma és annak felügyelőbizottsága kapta, mely tagjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium nevezi ki. Az egyetem vezetőinek és hallgatóinak javaslatait a tagok kinevezésekor nem vették figyelembe.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az alapítvány – ahogyan eddig is – készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival
– írta továbbá közleményében a kuratórium. Németh Gábor, az egyetem lemondott rektora az egyeztetések kapcsán az ATV-nek nyilatkozta azt, hogy már csak azért sem jöhettek létre, mert az alapvető kérdésekről az egyetem a sajtóból értesült.
A kuratórium azt is hozzátette: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni. Közleményüket ezzel zárják:
Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét.