Kult MTI 2020. július. 13. 08:17

Meghalt Kelly Preston, John Travolta felesége

Az amerikai színésznő 57 éves volt.

57 éves korában elhunyt Kelly Preston amerikai színésznő, John Travolta felesége – közölte szóvivője a People magazinnal.

Preston a mellrákkal vívott kétéves harc után vasárnap halt meg.

A színésznő legutóbb férje mellett szerepelt a filmvásznon a Gotti című maffiafilmben, ahol a főnök feleségét játszotta. Láthatta a közönség az 1996-os Jerry Maguire-ben, valamint 2000-ben a Háború a Földön című filmben is, amelyben szintén együtt lépett fel Travoltával.

Három gyerekük született, lányuk, Ella 20, fiuk, Benjamin 9 éves. Jett fiuk 2009-ben, 16 évesen meghalt.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.