Abban a reményben készítette a kiadó, hogy a gyerekek igényeinek megfelelően beszéljen a járványhelyzetről.
Április elején Julia Donaldson író és Axel Scheffler – a Graffaló című könyvek szerzői – olyan rajzokkal üzennek a gyerekeknek, amelyek révén a kicsik könnyebben megérthetik, hogy miért kell növelni hirtelen az emberek közötti távolságot.
A 62 éves Scheffler most rekordgyorsasággal készített el egy könyvet a koronavírus-járványról – és ez a könyv ingyenesen elérhető, letölthető és terjeszthető bárki számára.
"A kiadóm munkatársai beszéltek egy londoni tanárral, aki elmondta, nagyon sok család aggódik, és kissé tehetetlennek érzi magát" – mondta a könyv születésének körülményeiről Scheffler a BBC-nek. "Így született meg az ötlet, hogy próbáljunk meg információkat átadni az öt-kilenc éves gyermekeknek, egyszerű nyelven, és annyira tényszerűen, amennyire csak lehet."
A könyv elkészítésében Axel Scheffler orvosokkal, tanárokkal, pszichológusokkal együtt dolgozott, így a tartalom pontos, hiteles és megfelel a gyerekek igényeinek. Fontos kérdésekre ad választ olyan egyszerű nyelven, amely könnyen befogadható a számukra is:
• Mi a koronavírus?
• Hogyan lehet elkapni ezt a vírust?
• Mi történik, ha valaki megfertőződik?
• Miért aggódnak most az emberek annyira emiatt a vírus miatt?
• Miért van zárva olyan sok hely most? Az óvodák, iskolák is?
• Miért nem szabad most találkozni a nagypapával, nagymamával?
• Mit tehetek én, hogy segítsek?
A könyv magyarországi kiadójánál, a Pagonynál ingyen elérhető a kötet, ide kattintva már olvashatja is.