1.

2003. szeptember 8-án szokatlan előadója volt a Mindentudás Egyetemének. Addig elsősorban a természettudomány képviselői álltak a pódiumra, hogy a tudományukat próbálják népszerű formában bemutatni a nézőknek, ekkor viszont Esterházy Péter adott elő a szavakról, az írásról, az életről, irodalomról, a történelemről, a mindenségről. Lenyűgöző előadás később kötetben is megjelent, például ilyen gondolatokkal:

„…rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük, megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.”

(A szavak csodálatos életéből – 2003.)

2.

Az előző évezred lezárásának is nevezhetnénk, Esterházy (talán) fő művét, amely nagy családregény, egyben Magyarország és Ká-Európa története is, egy töredékekből összeálló nagyszabású vállalkozás, amelynek megjelenésekor derült ki, hogy sem a 20. századot, sem a család történetét nem tudta lezárni, hiszen a főszereplő édesapáról akkor derült ki az ügynökmúltja, így „kellett” egy Javított kiadást írnia a szerzőnek. Szerencsére az irodalom – mint hallottuk a Mindentudás Egyetemén – már csak olyan, hogy önmagában is megél. Naná, ha ilyen sorok vannak benne:

„Szöveget marcona, barokk főúrral indítani: jó: ilyenkor valami zsibongó bizsergés bizsergeti az ember mellkasát, előre köszönnek neki a személyi számítógépek, a szakácsa pedig, mert mért ne volna szakácsa (kinek is?), meglepetésül bárányfarkat ad föl rántva, ami olyan, mint a borjúláb, csak még finomabb, mert remegőbb, törékenyebb: édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelhetni, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban.”

(Harmonia cælestis – 2000.)

 3.

Esterházy kedvenc kollégájáról – továbbá az Istenről, angyalokról, házasságról stb. – írt regényében állami rendszámú kocka Ladából figyeli az Úristen két küldötte az írót és feleségét, miközben utóbbi beleszeret Hrabalba. Az isteni ügynöksztoriban pedig felidézi a Sörgyári capriccio emlékezetes jelenetét is (Hrabal szüleivel a főszerepben):

„A Bohumil Hrabal mamájának a hajának a levágása a Bohumil Hrabal mamájának a betörésének (szarvai letörésének) a példázata volt vagy nem az volt? Mert ha a Bohumil mamájának a haja, ahogy végiglobogott-zuhogott-sepert az idilli kisvároson, a lázadás jelképe, akkor ha azt levágta, avval jelezte, nem akar lázadni, rendes nő akar lenni. De rendes nő nem vágja le csak úgy a rengeteg gyönyörű haját, melyet az egész város csodál és tisztel. Ezt az ellentmondást a Francin elegánsan úgy oldotta fel, hogy jól elfenekelte „a nyughatatlan természetű gondnoknét”. Megmutatta, hogy hol lakik az Úristen. Hogy ki az úr a háznál. Csakhogy mindeközben a Bohumil Hrabal mamája igen kinevette a Bohumil Hrabal papáját. Csakhogy a Francin ezt tudta, ezért mondta gyorsan, „mintha lövészárkot ásna”, hogy kislány, akkor új életet kezdünk. Tehát mégsem egészen úgy remegett az orrcimpája, mint mikor a megbokrosodott lovakat törte be, hola, Ede, Kare, hola ištene! És a Bohumil Hrabal mamája – akár az intuicionisták, halállal a betegség ellen! – ezt úgy kerülte meg, hogy mindennap új életet kezdett? De legalábbis ismeretlent?”

(Hrabal könyve – 1990.)

4.

Egészen pontosan emlékszem arra pillanatra, amikor a gimnáziumban az egyik haverom (aki azóta már – a hivatalos útmutatásnak megfelelően – nemhogy nem szereti, hanem lenézi és ellenségnek tartja EP-t) megmutatta nekem a – már csak a zseniális címe miatt is a kamasz érdeklődésemet felkeltő – Kis Magyar Pornográfiát, amely, mint tudjuk, valóban kicsi, valóban pornográf és mindenekelőtt magyar. És röhögtünk az ott sorakozó anekdotákon, kiszólásokon, poénokon irodalomóra előtt, alatt, és helyett is. A Kis Magyar Pornográfia a megjelenése óta kultuszkönyv, a szófordulatai, poénjai beépültek a nyelvbe. De hát, lehet nem szeretni az ilyen kis anekdotákat?

„A vérbő ötvenes évek elején egyszer Mátyás úgy leszidta az imperialistákat, hogy maga is megbánta. Bánatában aztán vadászatra rándult át Munkácsra, mindazonáltal telisde-teli volt életörömmel. (Itt jegyzem meg, hogy alkalomadtán rendkívül indulatos tudott lenni. Egyszer vadászat közben azért, mert egy fának az ága a szemét érintette, erdészére emelte a puskáját. Az erdész tapasztalt, talpig férfi volt, mást ne mondjak, ismerte Kun Bélát is, csak ennyit szólt: Legyen kegyes, drága elvtárs, édes Mátyás, özvegyemről és árváimról gondoskodni. Szerencséd, oktalan állat, hogy özvegyed és árváid vannak – jegyezte meg nagylelkűen a főtitkár, és ismét vállára vette a puskáját.)”

(Kis magyar pornográfia – 1991.)

5.

Az Esterházy-életműben sorra feltűnik a foci, mint világmagyarázó erő, mint önéletrajzi elem, mint a magyar virtus költői képe – és előbb-utóbb külön kötetet is kapott. Valószínűleg, ha nem lenne egy miniszterelnök, akinek szintén ez a sport a hobbija, akkor EP lenne a legismertebb egykori (nem túl tehetséges) focista az országban. Aki mindent és mindennek az ellenkezőjét is meg tud magyarázni a futballal. Például a bírók (játékvezetők) megítélését:

„A német nép a német bíróban a rend megtestesítőjét és szavatolóját látja, neurotikus történelmi tapasztalatai alapján retteg a káosztól, ezért óvakodik ezt a rendet kikezdeni. Ezért volt olyan megrendítő a legújabb német bíróbotrány. És talán ezért is az az ember érzése, hogy mintha igyekeznének gyorsan elfelejteni az egészet, és miközben természetesen a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket (ez nem kevés! – egy magyar megjegyzése), rátolni (érzelmileg) a horvát maffiára.

Ezzel szemben a magyar nép a magyar futballbíróban nem a rendet, hanem a hatalmat látja, az államot, a hivatalosságot, az egyenruhást, vagyis a sartre-i másikat, az idegent. Akivel szemben tehetetlenek vagyunk, törökök, Habsburgok, oroszok, most meg ez a bíró, ez a szemét csaló! Tenni soha nem lehetett semmit – hát mit tehetett volna az a kis Magyarország a bevonuló nácik ellen?! –, marad csak a szó, legalább a morgás joga, a jus murmurandi.

Mutatom szépséges cicerónémnak nyelvileg, hogy adott helyzetben a magyar néző épp mit mondana (üvöltene). A magyar mondások a játékvezető édesanyjának erkölcsi helyzetét mérlegelik, illetve szexuális érintettségét, hajlandóságát kémlelik, különös tekintettel az orális megoldásokra. A kifejezésektől nem pirul el, futballpályán nem lehet elpirulni. Mindig az anya?, kérdi. Mindig. Die Mutter ist eine sichere Sache, a muter tuti.”

(Utazás a tizenhatos mélyére – 2006.)

6.

A legszemélyesebb és legegyetemesebb Esterházy-kötet, A szív segédigéi az író édesanyjának elvesztéséről szól, a halálról (és így az életről), illetve a gyászról. S mindezt úgy, hogy benne van a hétköznapi rögvaló, hogy ilyenkor is intézni kell ügyeket, találkozni emberekkel, és egyben benne van a transzcendens, a megismerhetetlen is. A fekete keretes lapokon nemcsak egy édesanya elvesztését olvashatjuk a fiú szemszögéből, hanem az édesanya szemszögéből a gyermeke elvesztését is. Sokunknak volt ez a kötet vigasz hasonló esetekben.

„A verandán nem találtunk már senkit, kemény éjszaka borult fölénk, a szélseperte és szélcsiszolta égbolton tiszta csillagok ragyogtak, s egy villódzó távoli fény pillanatonként tovatűnő hamut kevert belé, a szellő fűszer és kő szagát hozta néhány utcával arrébb, mintha egy autó siklott volna hosszan a nedves úttesten, elsuhant, és nyomában távolból jövő zavaros kiáltások törték meg a csendet. Aztán teljes súlyával visszahullt ránk a csönd, mely égbolt és csillag.

Aki él, nem rejtőzhet el. Szép lassan minden megtörténik az emberrel. Zsugorodik a zsugori idő.”

(A szív segédigéi, 1985.)

7.

Regény és önéletrajz, látomás és valóság Csokonai Lili (az első kiadáskor fel nem fedett) álnéven írt Tizenhét hattyúk című műve. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája barokkos nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik. Az első mondat így hangzik, hát nem szórakoztató?

„Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17.  septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.”

(Tizenhét hattyúk, 1987.)

8.

Ahogy családja (az ország, a régió) múltja és jelene állandóan megjelent Esterházy műveiben, úgy utolsó nagy személyes csatájáról is kaptunk egy költői naplót. A Hasnyálmirigynaplóból néhány mondatot citálunk most ide, de csak azért, mert valójában az egész könyv egy vers, nagyon szép és pontos képekkel (ahogy persze, mindig):

„Hőség, időszivárgás. Hol lehet az idő? Bezárva a hasnyálmirigyben. Ott kuksol. Költői egy gondolat (hogy a fal adja a másikat).”

(...)

„Hirtelen elgyöngültem, nyöszörgök. Pedig csak kis dolgok, csikar, hő, érfeszülés. De rendesen rossz. Kis rossz, de rossz.
Erős hasfáj, csikar – bélsaram távozék. De nem igazi megkönnyebbülés. Nehéz vagyok, ólmos. És még az orrom is csöpög. És a könnyem is folyik. Folyadékok be, folyadékok ki. Én csak egy átmenet vagyok.
Jajbasszameg, ezt suttogom.”

(Hasnyálmirigynapló, 2016.)

9.

Közel száz apró prózai, jóllehet ironizált lírával feltöltött szkeccs alkotja Esterházy Egy nő című könyvét, a végigszámozott fejezeteknek mind ugyanaz a címe és az írások első mondata is ugyanaz („Van egy nő ”). Szóval van egy nő vagy több nő, vagy van egy férfi, aki azt úgy képzeli. Szex, erotika, kapcsolat. Ilyen részletekkel:

„Van egy nő. Szeret. Jól szeretkezik. Magyarán istenien baszik. Nehéz volna megmondani, miért. Vagy éppenséggel könnyű? Miért? Azért. Más is uralja így az izmait, más is bírja a szemérmetlenségnek ezt a könnyedségét, amely nem ijeszt, de fertőz, nincsen egyedül a vidámságot illetően sem, mely a testéből csörgedez, és más is birtokában van az átváltozás ama képességének, amely váratlanul drámaivá képes tenni ezt a vidámságot, s lehúzza, mint a hínár a könnyedséget, és amely a kéjt a fájdalom által fokozza. Mégis, ahogy csöndes tombolásban, feszülten elüldögél rajtam (I am sitting on a cornflake), vagy én vergődöm tehetetlenül „márvány combja harapófogójában”, az óceánok végtelen ritmusában, az szuper. Végig, mialatt vagyunk, kizárólag az öröm van, mindent kiszorít az öröm, én se vagyok, ő sincs, csak ez a szimpla ujjongás. Ezért azután arra se kell gondolnom, hogy mindennek mindjárt vége, ami azért is jó, mert inkább meghalnék, hogysem vége legyen. Nem is jó szó az öröm. És látá Isten, hogy ez jó – ez, ez a jó szó. ”

(Egy nő, 1995.)

10.

A Mercedes Benz című darabot Esterházy Péter a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta – Budapesten volt két felolvasása a műnek, a Tesla Teátrumban és a Pesti Színházban – de az ősbemutatója Pozsonyban volt. Ez az utolsó drámája az írónak.

„ANYA
Aludj el szépen, kisfiam, aludj el. Álmodj szépeket.

ÚR
Asszonyom, de hát már alszik a fia. Már álmodik.

GRÓF
(fölrezzen)
Mi a különbség az édesapám és az Isten közt? A különbség jól látható. Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs. Nincs. Nincs. (újra elalszik)

ANYA
Nemcsak akkor szeretlek, ha megérdemled. Mindig szeretlek. Ebben biztos lehetsz egész életedben. Akkor is szeretlek, amikor alszol. (kicsit nevet) Akkor is szeretlek, ha én alszom. Tanuld meg, kicsi fiam, a világ olyan, hogy én mindig szeretlek. Mindig. Aludjon bárki, te, én, Sztálin, II. Szulejmán, Peter Kovač dramaturg, édes nyál csoroghat a világ ajkán, és könnyű vagy vad hortyogások tölthetik be a világmindenséget, én akkor is szeretlek. Minden körülmények közt. Érted?

ÚR
De hát alszik, hogy érthetné?!

ANYA
Az én kisfiam mindent ért.

ÚR
(félre)”

(Mercedes Benz, 2016.)

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: