Két tucat millió forintért erősíti a magyarságtudatot Amerikában Pataky Attila és zenekara.
24 millió forinttal támogatja – egy alap és egy alapítvány közbeiktatásával – a magyar állam az Edda amerikai turnéját – nyomozta ki a Magyar Hang. Az eredetileg a kárpát-medencei magyarság támogatására, szülőföldjén való boldogulásra létrehozott Bethlen Gábor Alapon keresztül juttatnak közpénzt az Edda tengerentúli föllépésére.
Illetve ezt így közvetlenül nem jelenik meg, mivel az alap honlapján egy eldugott táblázatból olvasható ki, hogy az Extra Hungariam Alapítvány kap 24 millió forintos „nemzetpolitikai célú támogatást” arra, hogy „Egy ez a tábor” címmel koncertturnét szervezzenek.
A Magyar Hang újságírója a kanadai alapítvány honlapjáról derítette ki, hogy ebből a pénzből az Edda föllépéseit szervezik Egy Ez a Tábor! mottóval floridai Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban. A koncertek a támogatás ellenére nem ingyenesek, hanem 35-45 dollárért árulják a jegyeket rá, és azt ígérik, hogy a bevétel egy részét a kárpátaljai magyarok megsegítésére fordítják.
Így volt ez már tavaly is, amikor az együttes a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének a meghívására lépett fel Clevelandben, Torontóban, Vancouverben és Calgaryban, és a sorozat végén kétmilliót juttattak az előbb említett célra. A Magyar Hang úgy tudja, hogy azt a turnét is hasonló összeggel támogatta a Bethlen Gábor Alap.