Szent Winfred és a mennydörgő tölgy legendája

Azokban az időkben, mikor még a pogányok tomboltak Európában, a mai Hesse tartomány erdeinek mélyén egy hatalmas fa ágai meredeztek a felhők felé. Ez volt a háború istenének, Thornak mennydörgő tölgyfája.

Az éjszaka leple alatt a pogány papok embereket és állatokat hurcoltak a tölgyhöz, és lemészárolták őket a mennydörgés istenének oltáránál. Az áldozatok vére patakokban folyt a tölgy gyökereihez, ez öntözte a komor faóriást. Az ágakon fagyöngy tenyészett, és véres nedvet szívott a tölgy ereiből. Olyan sok szörnyűség emléke gyűlt össze a fánál, hogy sem a mezők, sem az erdők vadjai nem pihentek meg a lombja alatt, és a madarak sem énekeltek göcsörtös ágai között. 

Egy szenteste hótakaró borította be a vidéket, Thor papjai pedig a tölgy alatt gyülekeztek, hogy elvégezzék a téli szertartást. Siettek, mert a hó nehezítette a hazautat, ezért fehér ruháikban körbeálltak az oltárkőnél. Mögöttük reszkettek a rabok, akiket fel akartak áldozni a fenséges Thornak.

Csakhogy mielőtt a papok kése lesújthatott volna, a sötét erdőből előlépett Szent Winfred, és nyomában a követői.

A szent előhúzott az övéből egy fényesen csillogó fejszét, felemelte, és mélyen a mennydörgő tölgy törzsébe vágta. A pogányok úgy elszörnyedtek, hogy mozdulni sem tudtak, a szent pedig mind gyorsabban dolgozott, és egyre mélyült a seb a hatalmas fa oldalán.

Hirtelen szélvihar támadt a semmiből, és a pogányok biztosak voltak benne, hogy Thor haragja agyonüti az istenkáromlót. Ám legnagyobb megrökönyödésükre, mikor a villám alácikázott az égből, nem Szent Winfredbe, hanem a tölgybe csapott. Befejezte a szent munkáját, és leterítette a faóriást. Ahogy a tölgy mély nyögéssel a földre zuhant, négy darabra hasadt. 

De csodák csodájára, a fa mögött sértetlenül egy fiatal fenyőfa nyújtózkodott, zöld tűleveleit a mennyek felé emelte.

Szent Winfred eldobta a fejszét, és az emberekhez fordult, hangjában öröm csengett:

“Ez a kis fa, az erdő ifjú gyermeke lesz mától a szent fátok. Ez a béke fája, hiszen otthonotok is fenyőfából épült. Ez az örök élet szimbóluma, hiszen levelei örökké zöldellnek. Nézzétek, hogy mutatnak a menny felé! Legyen ez a gyermek Jézus fája. Gyűljetek köré, de nem a vadonban, hanem az otthonotokban. Krisztus uralkodjon a szívetekben!”

A pogányok szívében csodálatos módon fellobbant a szeretet, és örömteli énekkel az ajkukon felkapták a kis fenyőt, és elvitték a törzsfőjük házához. És ott jóakaratban és békében megtartották az első karácsonyt.

(germán)

Forrás: William S. Walsh verziója alapján fordította és mesévé kerekítette Sándor Anna.