Kult MTI/hvg.hu 2019. december. 06. 10:00

760 millióval támogatja a kormány a keresztény könnyűzenét játszó fiatalokat

A program elősegíti, hogy a fiatalok a zenén keresztül is átéljék a hitüket.

 
Kultúra-társadalom-vallás-pályázat
A keresztény könnyűzenét támogató program indult
Budapest, 2019. december 5., csütörtök (MTI) - A zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.
"Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük" - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Ezért a program keretében a kormány 500 millió forint értékben biztosít támogatást hangszerek vásárlásához profi zenekarok, kezdő zenekarok és határon túli zenekarok számára - tette hozzá.
A parlamenti államtitkár a program másik fontos elemeként említette a zenészek képzésének és tehetséggondozásuk támogatását, amelyre 260 millió forint támogatást nyújt a kabinet.
Ez a támogatás felhasználható arra is, ha valaki tömegképzésben vagy szűkebb körű képzésben vagy akár teljesen professzionális képzésben akar részt venni - tette hozzá.
Rétvári Bence hangsúlyozta: a keresztény könnyűzenét támogató program elősegíti, hogy a zenei alkotók a zenén keresztül is átéljék hitüket és közösségeket hozzanak létre.
Megjegyezte: sok olyan ismert énekes él a világban, aki valahol egy templomban, egyházi közösségben vagy vallási könnyűzenei zenekarban, gospel kórusban ismerkedhetett meg a zenével, ott szerezhette meg a zenei alapokat, amely a világhírig repítette később.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta, aki egy tárgyból, hangszerből hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez. Aki pedig ezzel a "lélekkulcs birtokossággal" jól bánik, az közösséget tud kialakítani, ami a magyar kultúra számára nagy érték.
Megjegyezte továbbá, a kabinet a program keretében az elmúlt években sok támogatást biztosított a templomi orgonák felújításához, ennek során eddig több mint 50 olyan települést kerestek fel, ahol az orgona évek óta porosodott, nem tudták megszólaltatni. Örömét fejezte ki, hogy a támogatás segítségével kisebb felújítással, tisztítással, hangolással ezek az orgonák ismét életre keltek a templomokban.

A zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.

"Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük" – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Ezért a program keretében a kormány 500 millió forint értékben biztosít támogatást hangszerek vásárlásához profi zenekarok, kezdő zenekarok és határon túli zenekarok számára.

A parlamenti államtitkár a program másik fontos elemeként említette a zenészek képzésének és tehetséggondozásuk támogatását, amelyre 260 millió forint támogatást nyújt a kabinet.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a keresztény könnyűzenét támogató program elősegíti, hogy a zenei alkotók a zenén keresztül is átéljék hitüket és közösségeket hozzanak létre.

Megjegyezte: sok olyan ismert énekes él a világban, aki valahol egy templomban, egyházi közösségben vagy vallási könnyűzenei zenekarban, gospel kórusban ismerkedhetett meg a zenével, ott szerezhette meg a zenei alapokat, amely a világhírig repítette később.

Nekünk minderről ez jut eszünkbe:

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.