Európa egyik leggazdagabb kincstárát rabolták ki hajnalban. A felbecsülhetetlennek mondott kár ezúttal tényleg felbecsülhetetlen.
A gyémántokat, drágaköveket akár fel is lehet darabolni, újra lehet csiszolni, és akkor már aligha lehet a nyomukra bukkanni. Így szól a legborúlátóbb forgatókönyv a ma hajnali drezdai műkincsrablás után. Erős Ágost szász választófejedelem ékszergyűjteményének majdnem száz darabját vitték el a híres Grünes Gewölbe múzeumból.
A bűnözők tudták, mit keresnek, ezért céltudatosan és gyorsan dolgoztak. Elvágtak egy rácsot, betörtek egy ablakot, betörték a vitrint, majd ahogyan jöttek, az ablakon át távoztak. A nagy bulvárlap, a Bild úgy tudja, hogy a tettesek feltűnően kis termetűek, talán ez lehetett az egyik oka annak, hogy a nehezebben mozdítható darabokhoz nem nyúltak hozzá. A lap a háború utáni német történelem alighanem legnagyobb műkincsrablásaként emíti az esetet.
Valószínű, hogy előtte a közelben a betörők gyújtottak fel egy utcai elosztószekrényt, így bénítva meg a környéken a közvilágítást. Lehet, hogy egy kiégett autónak is köze van a bűnügyhöz, talán a menekülés első szakasza után a rablók gyújtották fel egy mélygarázsban (épp az autópályához vezető útvonal mentén), de ezt még vizsgálják.
A riasztóberendezés működött, a biztonsági őrök 5 óra előtt pár perccel élőben követhették a megfigyelő kamerák képén a két rabló ténykedését, nyomban hívták is a rendőrséget, de mire a közegek három, más hírek szerint öt perc múlva a helyszínre érkeztek, a betörők eltűntek. Több járőrkocsi hiába eredt egy gyanús autó nyomába. A drezdai belvárosnak erről a részéről hamar el lehet jutni az autópályáig.
A múzeum biztonsági őrei fegyvertelenek, ez más múzeumokban is szokás, életvédelmi okokból, hogy ne ők avatkozzanak be, hanem a rendőrség. A múzeum illetékesei ma persze azt mondták, hogy felülvizsgálják a biztonsági rendszerüket, de hozzátették azt is, hogy százszázalékos biztonság úgysincs. A nyomozás egyik iránya, hogy bennfentesek segítettek-e a bűnözőknek, mert a jelek szerint a rablók alapos terv alapján, jól kiszámított módon jártak el.
Három XVIII. századi ékszergarnitúrát vittek el, összesen több mint 90 darabot. A készleteket Európa-szerte egyedülállónak mondják a drezdai szakemberek. Brilliánsokkal, gyémántokkal, rubinokkal, smaragdokkal, zafírokkal díszített gombokról, csatokról, kalapdíszekről, rendjelekről, váll-lapokról, botgombokról és hasonlókról van szó.
A Grünes Gewölbe (magyarul Zöld Boltozat, amely a falak egy részének eredeti malachitzöld színéről kapta a nevét) Európa egyik legrégebbi múzeuma és egyik leggazdagabb kincstára. Egy legendás uralkodó, Erős Ágost alapította. A gyűjteményt 1723 és 1729 között állították össze. A termek egy része a második világháborúban megsemmisült, amikor a szövetségesek légiereje bombázta Drezdát. A gyűjtemény akkor biztonságos raktárban máshol volt, onnan a háború után vitték el a szovjet csapatok, és 13 évvel később adták vissza az NDK-nak. Legutóbbi restaurálása után a múzeum 2006 óta látogatható ismét. Tíz teremben – ezek közül az egyik az Ékszerterem, ahová most betörtek – mintegy háromezer ékszer és nemesfém tárgy, elefántcsont munka és más különlegesség tekinthető meg. Az egyik legértékesebb darabot a betörők ha keresték volna, sem kaparinthatták volna meg: a Zöld Gyémánt – egy 41 karátos, természetes színárnyalatú kalapdísz – a New York-i Metropolitan Múzeumban vendégeskedik (a kiállítás éppen ma nyílt).
Bár a Bild milliárdosra becsüli a kárt, a ma hajnali zsákmány értéke felbecsülhetetlen. Igaz, ilyenkor mindig ezt mondják, de most az első nyilatkozatok jórészt az ékszerek eszmei értékét hangsúlyozták. Michael Kretschmer kereszténydemokrata tartományi miniszterelnök szerint „nemcsak az Állami Műgyűjteményt lopták meg, hanem minket, szászokat“. Az illetékes tartományi miniszter, Eva-Maria Stange „a szász királyok koronaékszereinek“ minősítette a lopott holmit. Marion Ackermann, a szász állami gyűjtemények igazgatója pedig azt fejtegette, hogy a kincsek „anyagi értéke“ nem annyira magas, mint amennyire fontos a gyűjtemény egészének egysége. A XVIII. század szász állami vagyon becses részéről van szó – magyarázta. Piaci értéke ezért nincs is, más szóval nem lehet piacra dobni, mert azonnal felismerik.
Igaz, ennek nemcsak a gyémántok újrafeldolgozhatósága mond ellent, de az a tényező is, amelyet a Süddeutsche Zeitung által meginterjúvolt műkincs-biztosítási szakértő, Nikolaus Barta hoz képbe. Európán kívül már jóval nehezebb ellenőrizni a műkincspiacot, és „egy nicaraguai maffiafőnöknek aztán mindegy, honnan került a falára egy Picasso“. Amúgy a magukra valamit adó múzeumok valóban minden vásárlás előtt megnézik az eltűnt műkincsek jegyzékét, már csak azért is, nehogy orgazdává váljanak.
A műkincsrablás nem ritkaság. Európában nagyjából a kábítószer- és az emberkereskedelem kategóriájához hasonló súlyú. Amennyire ezt számszerűsíteni lehet, Németországban, Ausztriában és Svájcban évente két és fél ezer műtárgyat lopnak el, a kár 6–8 milliárd euróra becsülhető. Külön műfaj az art-napping (az emberrabláshoz, a kidnappinghoz hasonló zsarolás). Az ilyen esetek azonban szinte sohasem kerülnek nyilvánosságra, mert egyetlen biztosítótársaság sem vallja be, hogy inkább váltságdíjat fizetett a műkincsekért. Immár történelmi példa, hogy az északír IRA angol múzeumok fosztogatásával zsarolta ki bebörtönzött tagjainak szabadon bocsátását. A mai drezdai esetben az bonyolítja a helyzetet, hogy – sok állami gyűjteményhez hasonlóan – a Grünes Gewölbe sincs biztosítva, az értékekért az állam áll helyt.
Az ablakon bemászás gyakori trükk. Így rabolták el 2003-ban Bécsben a Művészettörténeti Múzeumból Benvenuto Cellini olasz szobrász és ötvös nevezetes sótartóját, a Salierát. Annál is könnyebben, mert a sok jelezgetés miatt épp ki volt kapcsolva a riasztó. A váltságdíjat követelő tettest (egy biztonságtechnikai szakembert) később a mobiltelefonjának adatai alapján fogták el, és a műtárgyat is megtalálták.
Eltűnt viszont az a hatalmas, százkilós arany érme, a kanadai Big Maple Leaf, amelyet 2017 márciusában Berlinben a Bode Múzeum ablakán loptak ki, majd kézikocsin szállítottak el. A gyanúsítottak idén kerültek bíróság elé, az ügy nem mondható teljesen tisztázottnak. Azt is pusztán valószínűsíti az ügyészség – és a drezdai drágakövekre való tekintettel ez különösen érdekes –, hogy a száz kiló aranyat időközben feldarabolták, és felismerhetetlen formában értékesítették. A párhuzamot a rendőrség is látja: a szász nyomozók máris felvették a kapcsolatot a berlini eset vizsgálóival.