Kult hvg.hu 2019. október. 08. 18:53

Idén is átadták a Népszabadság-díjat

Az elismerést idén a Mérték Médiaelemző Műhely, valamint a puccsszerűen bezárt lap korábbi újságírója, Kácsor Zsolt kapta.

Harmadik alkalommal adták át a 2016. október 8-án bezárt Népszabadság szerkesztősége által alapított díjat, amely Marabu rajzai alapján készült.

Az elismerést idén először két kategóriában osztották ki.

Az egyiket a szólásszabadságot elszántan védelmező, az eszmét következetesen képviselő közéleti személyiségek, civilek, újságírók, szervezetek kaphatják. Az elismerést idén a Mérték Médiaelemző Műhely kapta, amelynek képviseletében Urbán Ágnes vette át a díjat. Azt megelőzően, 2018-ban a Magyar Hang, 2017-ben pedig a Szabad Pécs nyerte el.

A másikat idén először adták át az adott évben kiemelkedő újságírói teljesítményt nyújtó, a Népszabadság legszebb hagyományainak megfelelő, kiemelkedő íráskészséggel, szociális érzékenységgel alkotó kollégának. Ezt a kitüntetést most a lap korábbi újságírója, Kácsor Zsolt vehette át.

A győztesekről döntő zsűri tagja az elnöki teendőket is ellátó, a díjakat átadó Eötvös Pál, korábbi Népszabadság-főszerkesztő mellett Gergely Márton, Inotai Edit, Kelen Károly és N. Kósa Judit volt. Az eseményen Gergely Márton a lap korábbi főszerkesztő-helyettese, jelenleg a hvg.hu és a HVG munkatársa bejelentette,

az utóbbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz népszabis Fedél Nélkül.

Ahogyan az elmúlt években, úgy most is a Népszabadsághoz köthető szerzők írnak majd a hajléktalanok lapjába. A terjedelem növekedésével járó költségeket a Népszabadság Egyesület, a lap korábbi munkatársai állják, de minden bevétel az otthontalanoké lesz – közölték. A szerzők ezúttal arról beszélnek az olvasóknak, mi lenne, ha egy napra ők lennének a főnökök a városban.

Népszabadságot 2016 őszén puccsszerűen zárták be: a lap írt egyebek mellett Matolcsy György szerelmi ügyeiről és a Rogán család helikopterezéséről, majd egyszer csak egyik napról a másikra a Mediaworks a csökkenő példányszámokra hivatkozva felfüggesztette a működését, a hírportálját is leállították. És már sohasem indították újra.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.