Most a firenzei Gallerie dell'Accademia német vezetőjét, Cecilie Hollberget rúgták ki. Mások inkább önként távoztak.
Minden indoklás nélkül menesztették a firenzei Gallerie dell'Accademia német igazgatóját, Cecilie Hollberget, egyikét azoknak a külföldi múzeumigazgatókat, akiket még az előző, szociáldemokrata kormány hívott meg a szektor modernizálása céljából.
A külföldi szakemberek közül többen is úgy látják, hogy a jelenlegi jobboldali kormány nem nézi jó szemmel a külföldiek jelenlétét a kulturális intézmények élén és semmissé tenné az elődje által a hivatali bürokrácia csökkentése, a híres olasz múzeumok még vonzóbbá tétele érdekében életbe léptetett reformokat - írja a dpa.
A Michelangelo monumentális Dávid szobrát is őrző firenzei múzeum német igazgatója azt mondta a Corriere della Sera című lapnak, hogy a kormány ellenreformja részeként, kurtán-furcsán rúgták ki állásából, pedig szerződése november végéig szólt és júniusban még hosszabbítást ajánlottak fel neki.
A történész szerint augusztus 9-én mindössze egy elektronikus levélben, minden indoklás nélkül tájékoztatták arról, hogy 22-én megszűnik a munkaviszonya. Pedig - mint mondta - vezetése alatt a múzeum látogatottsága 22 százalékkal évi 1,7 millióra emelkedett.
A dpa értesülése szerint más külföldi múzeumigazgatók is a távozás mellett döntöttek a kormány részéről tapasztalt "ellenséges hozzáállás" miatt, köztük az osztrák Peter Assmann, a mantovai Dózse-palota vezetője, aki az innsbrucki Tiroli Tartományi Múzeum igazgatója lesz.
Assmann azt mondta a Der Spiegel című hírmagazinnak, hogy Olaszországban egyre erősebbek a külföldiellenes hangok, a külföldiek "egyre inkább nemkívánatosnak érzik magukat".
Távozik Olaszországból a firenzei Uffizi Képtár német igazgatója, Eike Schmidt művészettörténész is, de nem politikai okokból, ő már két éve, a jobboldali kormány hivatalba lépése előtt, Alberto Bonisoli kulturális miniszter "ellenreformjának" meghirdetése előtt bejelentette lemondását.