Kult MTI 2019. július. 31. 15:05

Posztumusz kap nemzetközi díjat Heller Ágnes

Még a halála előtt döntött a német Friedrich Nietzsche Alapítvány a díj Hellernek ítéléséről.

Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt - közölte szerdán a naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány. Közleményük szerint a díj odaítéléséről határozó testület még június elején, Heller Ágnes halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy az idén neki adják át az elismerést. Kiemelték, hogy Heller Ágnes volt az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodó.

A 15 ezer euróval (4,9 millió forint) járó Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjat 2015-ben alapították, a Szász-Anhalt tartományi kormány 1996 és 2012 között kiosztott Friedrich Nietzsche-díját váltották fel vele. Ez az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés, amelyet kizárólag esszéisztikus-filozófiai munkákért adományoznak. 

A díj odaítéléséről Naumburg és a svájci Bázel önkormányzata, a svájci Elisabeth Jenny Alapítvány, a Friedrich Nietzsche Alapítvány és a szintén naumburgi központú Nietzsche Társaság képviselőiből álló zsűri dönt. Minden második évben adják ki, eddig Martin Walser világhírű német író és Wolfram Groddeck svájci irodalomtudós kapta meg.

A naumburgi alapítvány és társaság Friedrich Nietzsche 19. századi német filozófus életművével foglalkozik, működtet a többi között egy dokumentációs központot, amelynek gyűjtőköre a Nietzsche-recepció. Tevékenységük központja azért Naumburg, mert a filozófus ebben a szász-anhalti kisvárosban töltötte élete nagy részét, gyermek- és fiatalkorát, és utolsó éveit.

Heller Ágnes július 19-én, kilencvenéves korában hunyt el. A Széchenyi-díjas filozófust, akadémikust július 29-én helyezték végső nyugalomra a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?