Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Negyedik alkalommal rendezik meg a kisfesztiválnak indult, és még mindig kicsi, de mondjuk már kamaszkorba lépett Kolorádót egy bájos és bukolikus budai parkban. Megnéztük, hogy még mindig annyira szerethető-e, mint az induláskor.
Már nem meglepetés, nem soha nem látott különlegesség, már nem a budai hegyek féltve őrzött titka – hiszen ráadásul idén olyan nagynevű lap, mint a brit Guardian utazás rovata is ajánlotta -, a Kolorádó fesztivál inkább a már megismert és megnyugtató bizonyosság, hogy lehet sok szempontból is másképp fesztiválozni, mint a hazai gigarendezvényeken. Hogy tud valami úgy fenttartható és működtethető konstrukció lenni, hogy az szellős, könnyed és nem nyomja agyon önmagát.
És hogy továbbra is olyan zenékkel, fellépőkkel, produkciókkal találkozhatunk kint, a nyúlon túl, egész pontosan a budai Sztrilich Pál cserkészparkban, amikkel nem, hogy a legnagyobb hazai fesztiválokon, de még a legnagyobb hazai klubokban sem találkozhatunk. A Kolorádónak vállalása van, és ehhez, igen helyesen, tartja is magát.
Na, szóval a nyúlon túl. A kijutás továbbra is macera egy kicsit. A hűvösvölgyi BKV-végállomástól mehetünk tovább busszal, onnan meg gyalogolhatunk egy erős fél órát, amivel egyébként nincs olyan rettentően nagy baj, meg utazhatunk a Kolorádó kisbuszjáratával, amiből, mondjuk elkélne pont kétszer annyi, és akkor minden gördülékenyebben menne.
Persze lehet, hogy ez csak a középkorúak rinyálása. A fesztiválközönség láthatóan derűsen vár a sorára, nincs kattogás, nincs feszülés.
Igen, semmi kattogás, semmi feszülés – ez a Kolorádó egészére igaz. Ez a fesztivál egyik, ha nem a legnagyobb aranytartaléka. Maga a fesztiválterület továbbra is tök szellős, kutyák rohangásznak, emberek üldögélnek erre-arra, mintha legalábbis valamelyik nagyon korai Szigeten lennénk. A kisebb színpadok kifejezetten bukolikusak-összecsukhatóak-felfújhatóak, a Keret helyszíne például egy udvarban van, fák között sasszézunk, maga a világot jelentő deszka pedig tényleg egy faépítmény, nincs kordon, meg még ahhoz hasonló sem, a közönség és a zenészek/DJ-k nagyjából másfél méter távolságra vannak egymástól.
Amikor leszáll az este, nem lehet nem észrevenni a mezőn a Kolorádó hatalmas, narancssárga világító gömbjét, ami nem csak ellenállhatatlanul jól néz ki, hanem elsőrangú modern kommunikációs húzás. Mindenki ezt fotózza és természetesen osztja meg azonnal vagy másnap a közösségi médiában. Virális majális - ja bocs, már június van. Mindeközben már kezd a fesztivál idei legnagyobb húzása, az alt-countrys, indie-s, neil youngos, lou reedes amerikai altersztár, Kurt Vile és az ő Violators nevű zenekara.
Vile fellépése igazi rangot adott az amúgy is szépen építkező Kolorádónak, de az amerikai dalszerző-énekes ezen az estén nem élete legnagyobb formáját futotta. Keveset játszott, összesen talán csak egy órát, ráadás nélkül – ezt egy fesztivál fellépőjétől egy picit rossz néven vesszük -, és bár zenéje nyilvánvalóan nem az őrületes hangerő és a tomboló őrület mentén szerveződik, nem is ezért szeretjük, a tegnap esti melankólia kevéssé édes, hanem bizonyos pontokon inkább szolidan uncsi volt.
A tegnap este másik nagy durranása a több éves szünet után összeállt hazai indie-sztárzenekar, a Moog volt. Az ő koncertjüket majdnem lemészárolta a hangtechnika, de a történet szerencsére happy enddel végződött. Az első öt-hat dal alatt a fejünket fogtuk, de nem az extázistól, hanem mert utoljára a simagöröngyösi tehetségkutatón hallottunk zenekart ilyen pocsékul szólni. Aztán helyreállt a világ rendje, valamint a dob, a basszus, meg a gitárok elfoglalták a helyüket a hangképben és a Moog-slágerek igazi dicsfényükben szállhattak alá a nagykovácsi éjszakába.
Ahol persze nem minden könnyű. Például ételhez meg italhoz jutni. A Kolorádó mintha éppen a vendéglátásban nem tudta volna azt megugrani, amit programban és hangulatban évről-évre képes. Aztán pedig, keretes szerkezet, vagy némi türelemmel vársz a Kolorádó-shuttle-re, vagy, vállalva a karcos romantikát, sétálsz egyet a köves utakon a nagyon külbudai éjben és nézegeted a csillagokat, felismered a Göncölszekeret és elégedetten konstatálod, hogy na jó, akkor tényleg van nekünk egy ilyenünk is. Mármint nem csak Göncölszekerünk, hanem fesztiválunk.
A fesztivál a mai (az utolsó) nappal folytatódik: itt a részletes program.
