Kult hvg.hu 2019. június. 11. 11:25

Phil Collins nagyon nincs jól, de a színpadot nem hagyja ott

A hangja pedig mit sem változott.

A 68 éves Phil Collins már nem bírja végigállni a turnét, ülve adott koncertet Németországban – írja a Daily Mail.

Collinsnak több hátműtétje is volt az elmúlt években, így a Not Dead Yet című turné berlini állomásán már bottal közlekedett, és slágereit is ülve adta elő. A show persze így is fantasztikus volt:

Collinsnak súlyos gerincbetegsége miatt 2007-ben le kellett mondania a dobolásról, két évvel ezelőtt pedig két koncertjét is lefújták, miután baleset érte a hotelszobájában.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.