Harminc év múltán először követhetjük végig, miként kerültek elő a föld alól az 1956-os forradalom titokban és brutális kegyeletsértéssel eltemetett mártír vezetői a rendszerváltás tavaszán. Június 14-én a Nyílt Társadalom Archívum három helyiségében reggeltől estig összesen 21 órányi filmet vetítenek le. Ebből 13 óra Nagy Imre és társai exhumálásának hat napjáról szól. Arról, ahogy megtalálták őket, ahogy a rokonok és harcostársak, a szakértők és hivatalnokok, valamint a sírásók átélték és kommentálták ezt a megrendítő folyamatot.

A Fekete Doboz videófolyóirat stábja (Ember Judit, Elbert Márta, Jávor István, Vági Gábor, Pesty László, Lányi András) is csak két hónappal azelőtt jöhetett föl a "föld alól". 1989. januárjáig, közel két éven át szamizdat vállalkozásként működtek. A Magyarországra beszivárgó videótechnikának és a Soros-alapítványnak köszönhetően rögzíthették páratlan alapossággal, elszántsággal és kitartással a rendszerváltás történelmi eseményeit. A Fidesszel kezdve, amelynek már az alakuló ülésén is jelen voltak.

Bánkuti András

A most először látható teljes videós dokumentációból Ember Judit egy nem egészen negyedakkora, de úgy is háromórás, csodálatos dokumentumfilmet készített. Akinek csak arra van ideje és kitartása, azt is megnézheti ezen a napon az OSA-ban (az is ritka alkalom), de hogy mi a különbség a dokumentumfilm és a most először bemutatott teljes anyag között, azt a dokumentumfilmet egykoron a legnagyobb lelkesedéssel méltató Lőcsei Gabriella szavaival tudnám legjobban érzékeltetni: „Példa nélkül való filmtörténeti tettet vitt végbe Ember Judit ezzel a munkájával... arra is ügyelt, hogy fokozatosan és tapintatosan vezesse el a nézőket a rettenetek egyre mélyülő gödreihez. Akkor értettem meg ennek a tapintatos fokozatosságnak a jelentőségét, amikor összevetettem az egész film élményét annak a tízpercnyi szemelvénynek az élményével, amelyet egy sajtótájékoztatón tettek elibém.

A tízperces, kihasított résztől sírni kezdtem, noha edzett embernek tartanak általában.

Losonczy Gézának, a Magyar Nemzet egykori főmunkatársának a koponyáját mutatta a képsor. Egy kettéfűrészelt koponyát, amelyről ki tudná ma már kideríteni, milyen megfontolásból — a boncoláskor eltávolították – a koponyatetőt, a kálváriát.” (Magyar Nemzet, 1989. október 30.)

Nos, a teljes anyagban nincs ilyen „tapintatos fokozatosság”, viszont van idő, mely elválasztja egymástól a lélekdermesztő pillanatokat. Van idő végigkövetni, ahogy feleségek, gyerekek, kedvesek, testvérek, barátok, pertársak, sorstársak, a gyilkos párt kiküldött káderei, a szakértők, a jegyzőkönyvvezetők megnyilvánulnak, keresik az ismertetőjegyeket, szembesülnek szélsőségesen eltérő lélektani helyzetből az egy koporsóba nyomorított, dróttal egymáshoz kötözött történelmi személyiségekkel, szeretettekkel, frissen átértékelt ellenségekkel, szakmai kihívásokkal (Nagy Imrével, Losonczy Gézával, Szilágyi Józseffel, Maléter Pállal, Gimes Miklóssal).

„Nem emlékszel, volt hátul aranyfoga?”

– kérdi az egyik hozzátartozó a másiktól.... Az ilyen apró részletektől dermedt meg az ember a dokumentumfilm nézése közben is, a teljes anyagban pedig ezek sokszorosával találkozhatunk.

Egy harmincegy-két éves későfiatalt a billegő kempingasztalon kopogó írógép fog rádöbbenteni arra, hogy hiszen még az alig számítógépesített, laptop előtti világban vagyunk.

Rögvest ötvenévesek lesznek a legfiatalabbak, akik már nagykorúként élhették meg az 1989-es nagy temetést negyedmillió résztvevővel a Hősök terén és viszonylag szűk körben a Rákoskeresztúri Köztemetőben. Erről Elbert Márta készített Harangszó fél egykor címmel egyórás dokumentumfilmet, amelyet szintén nem túl sűrűn mutatnak be. Emögött öt és fél órás dokumentációs anyag van. Ezt is végig lehet majd ülni ezen a könnyűnek nem, de viszont annál emlékezetesebbnek ígérkező, hosszú pénteki napon az OSA-ban. (A részletes program ide kattintva olvasható.)