Legutóbbi albumukat (amelyen Yoko Ono is vendégszerepel) mutatja be a Hajón Amerika egyik legmenőbb garázsbandája június 14-én
1999-ben Jared Swilley-t és Cole Alexandert rossz magaviseletért a középiskolából. A hirtelen jött szabadidő, valamint a The Stooges és Ramones lemezek hatására a két fiú zenekart alapított. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Joe Bradley és Ben Eberbaugh, a kvartett pedig hamarosan épp annyira ismert lett sajátos, általuk csak "flower punk"-ként definiált stílusuk, mint a teljesen kontrollálhatatlan fellépéseik miatt - hamarosan ki is tiltották őket a legtöbb környékbeli klubból.
Ennek már több mint tizenöt éve, amibe belefért nyolc lemez és rengeteg világ körüli turné, de a The Black Lips még mindig az egyik legkiszámíthatatlanabb és felvillanyozóbb jelenség a színpadon.
Az elképesztő színpadi jelenlét persze mit sem érne emlékezetes dalok nélkül, de a banda ezen a téren sem tudott eddig hibázni. A diszkográfiában ott kavarog a korai Captain Beefheartra jellemző dadaista blues, a The 13th Floor Elevators űrbe lőtt pszichedéliája, de a The Sonics vagy a The Premiers húzós punk-rockja is.
Ráadásul a fellépéseiket jellemző frissesség sem veszett ki belőlük az évek során, így a Mark Ronsonnal felvett Arabia Mountain pont annyira jó aláfestő zene egy nyitott tetejű Thunderbirddel való száguldozáshoz, mint a 200 Million Thousand fuzz-os zajcsiholása. Idén pedig előálltak karrierjük első konceptlemezével (ami egyben a műfaj kigúnyolása is), a Sean Lennon által producerelt Satan's Graffiti Or God's Art?-tal, ami több szempontból is vízválasztó a karrierükben.
Nem csak azért, mert még Yoko Ono is vendégeskedik rajta, hanem mert ez a jelenlegi ötfős felállás - a plusz tag a szaxofonos Zumi Rosow - első lemeze is. De ha ezt nem tudnánk, meg sem mondanánk, hogy bármi is változott, a The Black Lips ugyanis továbbra is azt csinálja, amiben a legjobb: megidézi a rock 'n' roll aranykorát, annak minden furcsaságával és ámulatba ejtő pillanatával együtt. Az esztelen garázs-házibuli tehát garantált, akárcsak a minden indie party-n felcsendülő klasszikusok, a Modern Arttól a Bad Kidsig.