Kult hvg.hu 2019. május. 17. 10:48

Egy időre átalakul a Bartók Béla út utcaképe

Igazi szellemi közösséggé nőtte ki magát az elmúlt években a Kosztolányi és Karinthy által is kedvelt Bartók Béla út. Május utolsó hétvégéjén pedig igazán zsúfolt lesz, de ez jó hír.

Egykor Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes töltötte itt a szabadidejét, és merített ihletet az alkotáshoz. A Bartók Béla út ma boulevard-ként vált forgalmas utcából közösségé a sokszínű helyi vállalkozásoknak, izgalmas művészeti programot kínáló galériáknak, az éttermeknek, borozóknak és kávézóknak köszönhetően. És évek óta fesztiválhelyszín is: az ELEVEN Tavasz idén is beköltözik a Bartók Béla útra május 30. és június 2. között négy napon keresztül.

A rendezvény civil kezdeményezésként jött létre, a Bartók Béla úti vállalkozások összefogásaként. Szerettek volna egy élhetőbb, minőségi környezetet teremteni, illetve ezen keresztül a helyi gazdaságot élénkíteni. Olyan utcaképet álmodtak meg maguknak, amiben a helyiek, és ezáltal az idelátogatók is egyaránt jól érzik magukat.

Az idei ELEVEN tavasz fesztivál a 0. napon, május 30-án, csütörtökön az Újbuda Önkormányzat szervezésében a Gárdonyi Piknik special eseménnyel kezdődik, majd péntektől vasárnapig a Kulturális Tizenegy Egyesület programjaival folytatódik, amihez idén az Ablak a Bartókra szerveződés is csatlakozott.

Mintegy száz program, köztük a lakókocsiból zenélő Márkó dj, a Valami Swing zenekar hot jazz & cool swing koncertje, Mini WAMP designvásár, kiállítások és izgalmas workshopok várják az érdeklődőket.

A programról további részletek itt olvashatók.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.