Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hogyan látják a világot azok a tehetséges huszonéves színészek, akikből a következő évtizedek Latinovits Zoltánja vagy Elek Ference lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és enigmatikusak – őket mutattuk be közelebbről az elmúlt hetekben. Listánk első helyezettje ifj. Vidnyánszky Attila, korosztálya legtehetségesebb színésze, aki már húszévesen elvitt egy milliárdos mozifilmet a hátán, az Aranyélet második évadának a lelke volt, és a legjobb dolog lehetett volna A Viszkisben.
A legmenőbb fiatal magyar színészek #1
Név: ifj. Vidnyánszky Attila Született: 1993. szeptember 13. Miben láthattuk: Veszettek, Aranyélet Színházban: Vígszínház, Nemzeti |
Az ukrajnai Beregszászon született, édesanyja színésznő, édesapja rendező. Négyéves korában lépett először színpadra, a gyerekkorát a színházban és a nagymamája által vezetett színiiskolában töltötte. A tízes évei első felében megunta a szereplést, eldöntötte, hogy inkább rendezéssel akar foglalkozni. Kapott egy kamerát, és dokumentálni kezdte a saját és barátai életét, csibészkedéseit. A több tucat kazettányi anyagból összevágott egy kétrészes filmet, amelynek a címe egy híres ukrán vers után Boldogság vagy boldogság lett. „Nincs olyan hónap, hogy ne nézegetném őket” – mondta ezekről a felvételekről.
Tizenhat évesen érettségizett le, dilemmázott, hogy színész vagy rendező szakra jelentkezzen, de megfogadta apja tanácsát, aki azt mondta, az fog a legtöbbet adni, ha az előbbit választja. Még nem volt tizenhét, amikor elkezdett járni Marton László és Hegedűs D. Géza osztályába a színművészetin.
Másodév elején volt először a Veszettek castingján, és sok csúszás után végül a negyedév előtti nyáron forgatták le Goda Krisztina milliárdos költségvetésű társadalmi drámáját, amelyben az abszolút főszerepet, a szélsőjobboldali erőszakszervezet karizmatikus vezetőjének hatása alá kerülő lakótelepi fiút, Mátét játszotta. Ezért az alakításáért a Filmhéten elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, pedig számos jelenetben a fejére applikált idétlen paróka igyekezte elterelni a figyelmet a játékáról.
Ugyanez a balszerencse érte az Aranyélet második évadának forgatásán is, ahol Thuróczy Szabolcs figurájának fiatalkori verziójaként egy metálos rőzsével terhelték meg a külsejét. Tartott tőle, hogy ebben a parókában nehéz lesz komolyan vennie magát, de aztán Zsótér Sándor jótanácsa helyrerakta: „Ez egy színészi feladat, kihívás. Nézzél ki úgy, mint egy hülyegyerek, de játsszál valami komolyat!” Nagy örömére sikerült elérnie, hogy kimondhassa a sorozatban a legendás Ossián-szöveget, miszerint „a gyémántot csak a gyémánt vágja”.
Ő volt Petőfi a Vándorszínészekben. Casting nélkül kapta meg a szerepet Sándor Páltól, aki úgy hívta fel, hogy előtte megnézte minden aktuálisan futó előadását. Attila lenyűgözve figyelte a Régi idők focija és a Ripacsok rendezőjének munkamódszereit, hogy simán eldobta a szöveget a forgatáson, és olyan sajátos instrukciókkal bombázza, hogy „Te most táncolj!” vagy a kedvence: „Attila, szar vagy, legyél jó!”
Antal Nimróddal egy reklámfilm forgatásán ismerkedett meg, ő is casting nélkül kérte fel A Viszkis harmadik legfontosabb szerepe megformálására. Ambrus Attila gyerekkori barátját, Lalit játszotta el a kamera előtt, minden rendben ment a forgatáson. A bemutató előtt pár hónappal felhívta Antal, és megkérdezte tőle, hogy ül-e. Leült. A Kontroll rendezője hosszasan méltatta a tehetségét, arról beszélt, milyen nagyszerű volt a közös munka, kábé húsz percig csak dicsérte. „Ennek csak az lehet a csattanója, hogy a következő filmjét velem képzeli el” – gondolta közben ifj. Vidnyánszky. De nem az lett, hanem, hogy kivágja a szálát A Viszkisből, mert túl hosszú lett a film. Az erdélyi részeket, a pesti részeket, de még a gyerekkori énjét is a visszaemlékezésből, mindent. „Azóta a baráti körömben ez egy szitok, hogy vigyázz, mert még a gyerekkori énedet is kivágják!"
2015-ben diplomázott, két évvel később csatlakozott a Vígszínház társulatához. Egykori egyetemi osztálytársával, Vecsei H. Miklóssal tavaly alapították a Sztalker Csoport nevű, fiatal színházi alkotókat összefogó társulást, illetve Sztalker Suli néven színészképzésbe fogtak.
„Amikor az Aranyélet második évadjára készültünk, meg kellett találnunk a főszereplők fiatalkori alteregóit. Nem tudom, kinek jutott először eszébe, de elég hamar evidenciává vált mindenki számára, hogy ifj. Vidnyánszky Attilának kellene a fiatal Miklósi Attila bőrébe bújnia. Nem csak alkatra hasonlított Thuróczy Szabolcsra, de benne is ott volt ugyanaz a tisztaság, becsületesség, talpraesettség, ami a karaktert olyan szerethetővé tette.
Volt néhány nehéz forgatási helyzetünk, amit közösen kellett megugranunk, ezek közül is kiemelkedik az, amikor Attila és Enosz mögött felrobban Gáll Feriék BMW-je. Csak egyszer lehetett felvenni, ezért fontos volt, hogy minden klappoljon. Amikor intenem kellett a pirotechnikusnak, hogy robbantson, már csak a kompozíciót, a snitt hosszát figyeltem. Attila és Kovács Tamás befejezték a dialógjukat, tettek két lépést és... bumm. Szuper érzés volt azzal a nyugalommal elengedni a detonátort, hogy tudtam, a robbanás csak hozzátesz a két srác perfekt jelenlétéhez. Végig biztonságban éreztem magamat velük.
Attilával nem sokat dumáltunk, csendes és visszahúzódó volt a forgatáson, úgy emlékszem egy készülő rendezését organizálta a szünetekben. Az egyik utolsó jelenetben a fiatal Miklósi Attila hazamegy és büszkén mutatja Jankának dagadó pénztárcáját. Figyelem a monitoron Attila (ifj. Vidnyánszky) játékát és egyszer csak olyan érzésem van, mintha Thuróczy Szabolcsot nézném. Volt egy nagyon finom, zavarba jövésből fakadó félrenézése, amit korábban csak Szabolcstól láttam... és ott, a legfontosabb pillanatban Attilától. Aki a legapróbb részletekbe menően megtanulta az első évadból, milyen gesztusai vannak a figurának.
Nagyon természetes, lelkiismeretes színésznek és nagyon jó embernek ismertem meg. Ami egy igazán ütős kombó.” – Mátyássy Áron, az Aranyélet rendezője
Melyik a legkorábbi emléked gyerekkorodból?
Egy hatalmas kutyával állok szemben. A családi legenda szerint beszaladt az udvarba Nagymuzsalyban, morgott rám, én pedig fogtam és állba rúgtam.
Ha feltámaszthatnál valamit, ami kiveszett a világból, mi lenne az?
Azokat az emberi viszonyokat, amelyekről nagyszüleim mesélnek. A kapcsolatokban valami nagyon megváltozott. Próbálok hinni abban, hogy az emberek éreznek, hogy nem kell sem telefon sem semmi, hogy pontosan tudjam mi van, és mi miért történik a másikkal. Ma minden, ami elvben szabadságot nyújt, az pont kettétöri az embert. Legalábbis engem biztos. Legszívesebben egy némafilm szereplője lennék, és úgy élném az életemet.
Melyik volt életed eddigi legkínosabb pillanata?
Minden kínos pillanatom azért van, mert félek, hogy valami kínos fog velem történni. Kivéve, mikor tízévesen biciklivel beleestem egy pöcegödörbe. Kimásztam, hazasétáltam csupa szarosan, és ezt látta a fél falu.
Mikor sírtál utoljára, és miért?
Sportmániás vagyok, szeretek sportvideókat nézni, azok erős érzelmeket váltanak ki belőlem, pont úgy ahogy a zene vagy akár egy előadás. Gyakran keresem azokat a szituációkat amikor igenis lehet érzelmesnek lenni. Egyszerűen jólesik. Persze sírás és sírás között van különbség.
Melyik tulajdonságodat gyűlölöd a legjobban?
Nem lehetek magammal kibékülve. Most még ott járok, hogy felismerjem, kiaknázzam őket. Például nagyon nehezen tudom elereszteni a dolgokat. Nem volt még olyan élethelyzet vagy munka, amit úgy tettem le, hogy na, ezen túlvagyunk. Vagy azért, mert nagyon jó volt, és újra szeretném élni, vagy mert nagyon rossz volt, és újra szeretném csinálni. Mindig van valami elégedetlenségem a jelenidejűséggel. Ez először fanyarságot okoz, aztán ingerültséget, végül pedig a hozzátartozóimat cibálom és így tovább. Meg kell tanulnom boldognak lenni. Boldognak lenni nem szégyen – ez az én mondanivalóm.
Miről csinálnál filmet, ha megdobnának 500 millió forinttal?
A Woyzeck-előadásunkból. „Nem én vagyok bűnös, hanem a világ az, ami a bűnre kényszerített”. Ebből indultunk ki és különösen izgalmas próbafolyamat volt sok-sok anyaggal, improvizációval, félbemaradt gondolatokkal. Elkezdtünk már komolyabban beszélni róla, és ha lenne rá lehetőség, akkor azt hiszem talán értelme is volna.
Mikor jöttél rá, hogy jó színész vagy?
Nem volt ilyen felismerésem. Sokat jelent nekem az a közeg, amelyben az egyetemen léteztem. A Diótörő-vizsgánk volt az első élményem, amikor azt éreztem, hogy ezt az előadást akár napjában ötször is eljátszanám. Bíztam a csapatban és ezáltal magamban és akkor azt éreztem, hogy most olyasmit csinálunk, ami talán gyerekesnek tűnik, de belül valami igazán fontosat indít el.
Megnézte például Cate Blanchett is.
Soha nem felejtem el, hogy néztük a kulcslyukon, hogy mindjárt bejön. Az első sorban ült Janka Barna osztálytársam apukája. Amikor megérkezett Cate Blanchett, ő felpattant, és mondta neki, hogy „tessék csak leülni!”. Csodálatos volt.
Mi zavar a legjobban a külsődben?
A magasságom. Amikor Törőcsik Mari először látott színpadon, odajött hozzám, és azt mondta: „magából lehetne valaki, ha három centivel magasabb lenne”.
Felnőttnek érzed magadat?
Sokat teszek azért, hogy ne érezzem magam felnőttnek.
Kit tartasz zseninek?
Mondhatnám Tarkovszkijt vagy akár Messit, de nekem az a legmegrázóbb élmény, hogy ha egy ismerősömben látom meg, hogy valami ilyesmi birtokosa. Ott van például a gyerekkori legjobb barátom, aki irigylésre méltóan áll hozzá a dolgokhoz. Ettől az ő társaságában lenni, vagy vele bármit csinálni, energiát ad, és az ember újraértékeli, hogy hogyan is kéne élni. Ő zseniálisan éli az életét.
Neveztek már zseniálisnak valamit, amit csináltál?
Nincs ilyesmi a fejemben. A pozitív visszajelzés tölt, a negatív meg lehúz. Azért félek előadás után bemenni azok közé, akik látták, mert inkább ne halljak se jót, se rosszat, hadd csináljam a dolgomat. Abban bízom, ami kell, eljut hozzám. Számomra a legpozítívabb visszajelzés, ha nyugodtan dolgozhatok. Másra nem is vágyom.
Ha megtudnád, hogy még tíz év múlva sem lesz gyereked, azt csalódásként élnéd meg?
Abszolút. A kistestvéreim miatt már kamaszként megéreztem, hogy mit tud adni egy gyerek jelenléte az ember életében. Remélem, lesz nekem is minél hamarabb.
Az nem fog vissza, hogy iszonyú elfoglalt vagy?
Szerencsésnek mondhatom magam mert olyasvalaki fogja a kezem jópár éve, aki igyekszik a mérleg közepén tartani. Az ő jelenléte és odaadása a legerősebb kapaszkodó nekem minden nehéz időszakban. Emellett van egy hatalmas családom és egy összetartó baráti köröm. Ebben a helyzetben csak elrontani tudok mindent. Jelenleg a munka még nem tűnik elfoglaltságnak, egyszerűen az életünk része. Úgy élem meg, mint egy nyaralást. Pont úgy. Ha elegem van, beúszom a tengerbe.
Meg szeretnél nősülni?
Persze.
Ha kapnál 100 ezer forintot, és muszáj lenne hamar elköltened, miket vennél?
Azt mondanám, hogy a ma estét állom, vagy hazautaznék.
Kitől illetődnél meg a legjobban, ha beszállna melléd a liftbe?
Valami ikonikus gyerekkori kedvencemtől, mondjuk Sevcsenkótól. Arra a találkozásra valószínűleg nagyon furcsán reagálnék.
Aggaszt az emberiség küszöbön álló kihalása?
Igen, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy valóban csinálok ellene valamit. Igyekeztem a saját adottságaim szerint feltérképezni a világot, de elég hamar feladtam. Rengeteg hatás és információ jut el hozzánk, ebben a helyzetben nem tudom reálisan felmérni mi igaz és mi nem. Sok alapvető kiáltani való kérdésem volna a nagyvilág felé. Fiatal vagyok, nem mondhatok nagy felismeréseket vagy igazságokat, ezért bőven elég, ha azon vagyok, hogy ember legyek a szó ilyen-olyan értelmében. Talán először a magánéletemben, a közegemben, az országomban kell valamiféle hasznosat nyújtanom. Elméletileg a törekvés már bőven elég. Az, hogy pontosan milyen folyamatok történnek most a világban, abban reménykedem, hogy ez sokkal magasabb helyen dől el.
Átértékelt benned valamit a #metoo?
Remélem, hogy örökre a fejünkben marad ez a szög. A szakmánkkal kapcsolatban akár az elmúlt évszázadra visszamenőleg talán az a legtehetségesebb, aki egészségesen tudja élni az életét. Mi alapvetően késsel járkálunk a kezünkben. Az állandó idegbaj, az ezzel járó alkohol, drogok, a végtelenül kényes emberi viszonyok miatt, ahogy egy kaszkadőrre, pont úgy volna szükségünk egy kötelező lelki tornászra is. Nincs pontos megfejtésem. Azt tudom, hogy én most rácsodálkoztam, mennyi fájdalmat tudok okozni észrevétlenül barátoknak, kollégáknak, akár egy nézőnek vagy pont annak, akinek a legkevésbé szeretnék. Hibáztam, ócska voltam, szörnyeteg. Mit lehet tenni? Felismerni, szégyenkezni és legfőképpen tanulni belőle. Aztán reménykedi olyan általános dolgokban, mint a szeretet vagy akár a megbocsátás.
Amiatt, hogy Marton László volt az osztályfőnököd az egyetemen, és ugyanabban a színházban dolgoztatok, felteszem, különösen érzékenyen érintett az ő ügye.
Harmadéves voltam, amikor apám a Nemzetibe került, és akkor Marton Tanár Úr tett felém egy olyan gesztust, ami több volt, mint ami egy osztályfőnöktől elvárható. Úgy tekintettem rá, mint arra az emberre, aki megfogta a kezemet, és azt mondta, hogy én vigyázok rád. Ezért hálás leszek neki mindig.
Hiszel valami magasabb rendű dologban?
Próbálok hinni. Van egyfajta üresség az emberben, pontosabban bennem és azt gondolom, ezt az ürességet be lehet tölteni azzal, amit gyerekkoromban megtapasztaltam. Nekem meghatározó élmény, hogy betlehemezni járok a faluban. Amikor elmentünk egy templomba énekelni vagy bekopogtattunk valakihez szenteste, és játszottunk neki, akkor láttam, vannak olyan emberek, akiknek szükségük van arra, hogy valami olyasminek legyenek a birtokában, amit nem lehet felismerni, megfogalmazni. Színházban is ennek az ismeretlennek a keresését tartom a legfontosabb feladatnak. Ez a keresés számomra Istent jelenti.
Mi volt a legemlékezetesebb lázadásod?
Nekem valamiért nehéz ilyen dolgokról beszélni, mert zavarba jövök, hogy pontosan mit hogyan mondok, és ennek egyáltalán van-e értelme vagy akár bármiféle következménye. Minden egyes interjú után megfogadom, hogy többet nem adok, én csak dolgozni szeretnék. Nyilván ez hiúságra utal. Mégsem érzem annak. Ehhez hasonló ellentmondások hatalmasodnak el bennem, amik ellen próbálok küzdeni. Szóval őszintén szólva a legemlékezetesebbb lázadásom az mostanság van saját magammal szemben.
Milyen káros szenvedéllyel élnél, ha nem lenne káros?
A saját értékrendem szerint nincs bennem semmilyen káros szenvedély iránti kíváncsiság. Szeretném azt hinni, hogy az, amit belélegzünk, amiben élünk és ahogyan élünk, nem káros.
Mi a legbűnösebb szórakozásod?
A YouTube.
Mitől nem tudsz aludni éjszaka?
Gyerekkorom óta, ha zaklatottabb időszak van az életemben, akkor mindig azt álmodom, hogy üldöznek. Víz alatt, levegőben, utcán, és nem tudom, hogy ki. Remélem egyszer elkap végre.
Vállaltál már el olyan munkát, amit szégyelltél?
Szerencsés vagyok, mert én még nem szorultam olyan helyzetbe, hogy mindenképpen el kell mennem valami olyasmibe, amiről tudom, hogy vele jár az égés.
Mi a leggyarlóbb dolog magaddal kapcsolatban, amit be mersz ismerni?
„Ez olyan regényes dolog” mondja Nasztaszja Filippovna. Sok hibát elkövettem, de ma már úgy gondolom, fontosak voltak amiatt, hogy megismerjem magamat és a korlátaimat.
Kire szokták mondani, hogy hasonlítasz rá?
Petőfire.
Utoljára melyik színészi alakításról jutott eszedbe, hogy te is szívesen eljátszottad volna?
Amit Szlava Polunyin csinált a Snowshowban. Pontosan azt csinálja és arról beszél, amit én nem merek képviselni. Felnőttként úgy gyereknek lenni, hogy ne menekülj, hanem tegyél azért a világért, amiben vagy, és közben ne legyen különbség színpad és élet között.
A két legnagyobb találkozás nekem Hamlet és Chaplin. Egészen másképp, de mindketten menekültek a valóság elől. Ha tehetném, egész nap Chaplin-jelmezben lennék, Chaplinként játszanám el az összes darabot, úgy szállnék fel a villamosra és úgy is aludnék. Valahogy képes tanítani egy figura, képes terápiaként működni egy próbafolyamat.
Mikor szálltál el a legjobban magadtól?
Az egyetemen volt egy időszak, amikor nem ismertem magamra.
Melyik filmet láttad a legtöbbször?
Az Amarcordot. Tizenharmadik születésnapomra édesapámtól kaptam ötven darab DVD-t. Fellini, Tarkovszkij, Kubrick, Bergman és még más hasonló klasszikusokat. Az Amarcord lehetett a harmadik, és valahogy betalált.
Milyen legyen az életed 15 év múlva?
A vágyam az, hogy az a baráti közeg, alkotócsapat kiforrja magát, ami most épp alakulóban van. Ezért a legfontosabb szívügyem a Sztalker Csoport. Ennél fontosabb küldetés nincs. Remélem, hogy ugyanúgy megmarad igazi otthonnak a Vígszínház, ahogy most jelen van az életemben. És persze a legfontosabb a családom, a magánéletem. Emellett igyekszem hasznosan, jól élni az életemet, és persze ez nem sikerül. A válaszom az, hogy úgy szeretném, ahogy Polunyin vagy Chaplin. Egy darab szigetre hozni minden egymástól abszolút eltérő dolgot, és közben nem leélni hanem megélni ezt az egészet.
Hogyan szeretnél meghalni?
Megélni, aztán puff, meghalni.
Cikksorozatunkban az 1990 után született magyar színészek közül választottuk ki azt a tizenötöt, aki eddig a leginkább észrevetette magát mozifilmekben, tévésorozatokban és kisfilmekben, illetve a közeljövőben várható a berobbanása. A sorozat többi részét itt találja, a legmenőbb fiatal magyar színésznőkről szóló korábbi cikksorozatunk pedig erre van.
