Kult hvg.hu 2019. február. 07. 09:30

Agyrákot kamuzott magának egy amerikai író

Dan Mallory éveken át hazudott, most elismerte.

A Nő az ablakban című bestseller szerzőjéről a New Yorker közölt hosszú portrét, amelyből kiderül, hazugság volt az agyrákja. Mint ahogyan kamu volt az is, hogy az anyja rákban halt meg, a bátyja pedig öngyilkos lett, mind a ketten élnek ugyanis.

Mallory, aki AJ Finn néven írta a Nő az ablakbant, azzal magyarázta a hazugságokat, hogy bipoláris személyiségzavarral küzd, és nem akarta felvállalni. Így jött képbe az agyrák, és bár azt állítja, soha nem akart visszaélni senki jóindulatával, tulajdonképpen több élethelyzetben is bevetette ezt az álinformációt, például az egyetemi jelentkezésénél vagy a munkahelyi hiányzásoknál.

A kiadója nem kommentálta a szerzőjét érintő fejleményeket.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.