Kult hvg.hu 2019. január. 11. 10:22

Négy műtéten és családi tragédián van túl Cserhalmi György

Tavasszal már szeretne színpadra lépni.

Cserhalmi György a Borsnak beszélt az utóbbi három éve megpróbáltatásairól.

A színész elmondta, két térdprotézis-beépítésen, valamint egy komplikált gerincműtéten van túl, amelyet még követett három csigolya kicserélése.

Ennél is súlyosabban érintette felesége három évvel ezelőtti halála, akinek hiányát nem tudta feldolgozni. Mint mondta, életkedvét leánya és két unokája adta vissza.

Cserhalmi egyelőre nem érzi készen magát arra, hogy színpadra lépjen, de nem mondott le róla. Tavasz végén vagy nyár elején vállalhat újra szereplést, de minden este már nem akar dolgozni. A kaposvári egyetemen azonban továbbra is tanít.

Cserhalmi György idén lesz 71 éves.