Kult hvg.hu 2018. október. 25. 11:30

Elcsatoltak egy területet Magyarországtól, Vértesacsa mellett mostantól egy négyzetméternyi Arcadia van

A területfoglaló egy berlini művész, földdarab szerinte egy négyzetméternyi szabadságot, menedéket és boldogságot jelent.

Újabb területet foglalt el Arcadia nagykövetsége, ezúttal Magyarországon – szúrta ki a 444. A nagykövetség sajtóközleményében tudatta, hogy október 16-án elfoglalták egy Vértesacsához közeli földterület egy részét – egészen pontosan egy négyzetmétert. Ez az egy négyzetméter így már Arcadiához tartozik.

Azt írják, október 16. után egyetlen nemzet sem formálhat igényt erre a földdarabra, maga Magyarország sem. Minderről természetesen a magyar kormányt is tájékoztatták.

Az akció mögött egy berlini művész, Peter Kees áll: a társadalomkritikus projektjeiről ismert művész még 2006-ban alapította meg Arcadia nagykövetségét, és azóta foglal el egy négyzetméteres területeket európai országokból. Németország mellett többek között Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában, Finnországban, Belgiumban és Csehországban is jelölt már ki területet Arcadia számára, melyeket kivont az adott ország fennhatósága alól.

A projekt honlapja szerint ezek a földdarabok egy négyzetméternyi szabadságot, menedéket és boldogságot jelentenek, az akció célja, hogy kérdéseket vessen fel az egyének és közösségek számára ideális állam formájáról.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.