hvg.hu: Látványosan ódzkodik a jubileumoktól. Idén kijutott belőlük egy pár: 70 éves lett, 45 éves a Képzelt riport, 40 éve a Vígszínház zenei igazgatója, 30 éves A padlás. Akárhogy is vesszük, életmű-gyanús koncertre készül. Mitől lesz más, mint az előzőek?

Presser Gábor: A zene, a dalok és a zongora körül forog majd ez a kissé talán színházias koncert, mindent ebbe próbálok beledolgozni. Nem olyan lesz, mint a Dalok a színházból, ahol a mesélés és a dalok váltakoznak. Egy zeneszerzői estről van szó, amely arról is szól majd, hogyan kerülnek vissza dalok a szerzőhöz tíz, húsz, harminc, esetleg negyvenöt év után. És megpróbálkozom a koncert bizonyos részein egy szál zongorán helytállni az őrületes nagy hodályban. Lehet, hogy ebben van egy kisadag halálugrás is, de kicsiben próbáltam már ilyet.

Máté Péter

hvg.hu: Az intim hangvételű kamarakoncertek után könnyen kötélnek állt?

P. G.: Nem igazán. Elég hosszasan hezitáltam, aztán tavasszal ültünk egy csomóan egy öltözőben, és szóba került, hogy elvállaljam-e vagy sem. Elszállt ott egy mondat: Figyelj, amit 70 évesen el tudsz játszani, nem biztos, hogy 71 évesen is menni fog. Elsőre kicsit durva volt, de nincs mese, ez is benne van a pakliban. Eddig így nem gondolkoztam. És tudomásul kell venni, hogy akik még komoly koncerteket adnak az idős generációból – és akad belőlük jó pár Magyarországon –, koncertről koncertre bizonyítanunk kell, hogy kemény, tisztességes munkát nyújtunk a színpadon. Lehet, hogy fárasztó lesz 25-30 dalt eljátszani, de az jó, az nagyon jó. Az Arénában csúcsteljesítményre van szükség. Nem működnek azok a pici „ecsetvonások”, amelyeket a pár száz személyes színházakban vagy akár egy nagyobb teremben lehet alkalmazni.  

hvg.hu: Zenei hozzáállásban, életfelfogásban mennyire kell lépést tartani a korral?

P. G.: Ezzel én nem tudok törődni. Ebben nem vagyok és nem is akarok tudatos lenni. Mindig is jobban érdekeltek az új zenék, mint a saját nemzedékem zenéje, amit rengeteget hallottam, játszottam. Valahogy úgy vagyok összerakva, ahogy az LGT is működött. Elkészült egy dal, megjelent a lemez, és másnaptól mi már nem úgy játszottuk. És nem azért, mert kerestük, hogy mi felel meg a kornak. Nevetséges is lett volna megkísérelni, hogy olyan külsőt öltsünk, vagy olyan stílusokban játsszunk, ami éppen akkor divatos volt. Mi magunk változtunk az idővel, és ha, mondjuk meghallgatjuk a 2013-as, utolsó LGT-koncertek felvételét, jól játszottunk, teljes odaadással. Nyilván voltak kiemelkedő csúcsok a zenekar életében. Szerintem ilyen volt 1973-ban, 1974-ben a BUMMM lemezünk körüli időszak, hozzá az amerikai turné,  meg a 1980-as Loksi-lemez, és azoknak az éveknek a koncertjei. Nem a korral kell lépést tartani, hanem a magunkkal szemben támasztott igényeket kell emelni. 

hvg.hu: Somló Tamás halálával lezárult az LGT-korszak. Mit idéz meg belőle az Arénában?

P. G.: Nem szeretnék egy LGT-pótló koncertet. Néhány dalt biztos el fogok játszani emlékezésképpen. De nem az LGT helyett. Most még iszonyatos forrásban van az egész, még nem tudom, hogy pontosan mik lesznek azok.  

Máté Péter

hvg.hu: A szólista Presser Gábor melankolikusabb, bánatosabb, többet mutat meg a hangulataiból, mint a gőzmozdonyos, zenevonatos énje?

P. G.: A legtöbb magamnak írt dalomban ott bujkál az irónia, akár Dusán írta a szövegeket, akár én. A melankólia szép szó, nem olyan rossz, ha az emberrel kapcsolatban megemlítik, de kicsit unom, hogy mint valami kódszót, túl sokszor sikerül előhívni velem kapcsolatban. Ez csak a felszín, a legfelső réteg. Ezzel kell belakkozni az iróniát, hogy működjön... Na jó, csak vicceltem. 

hvg.hu: Született zenei kaméleon, aki sokak hangján képes megszólalni. Felfedezett, elindított a pályán, visszahozott a köztudatba legkülönfélébb stílusú előadókat. Mi dönti el, hogy kivel milyen hosszú távra szövetkezik?

P. G.: Szerintem az előadókba zenéket beleképzelni, hallani a hangjukon, teljesen a bőrükbe bújni, az nem egyszerű kaméleoni szerep. Szerencsémre a sok év alatt jó néhány kiemelkedő előadóval keveredtem össze. Azt hiszem, vannak rövid távra, határozott időre szóló szövetségek, amelyek nem feltétlenül rosszul végződnek, csak egyszerűen lejár az a dolog, amelyben együtt gondolkodtunk. Révész Sanyival például egyetlen lemezt készítettünk, aztán ő más irányba indult, de a barátságunk a mai napig sem sérült. Zoránnal negyvenvalahány éve tart a hosszú távú szövetség, személyes jó barátok vagyunk. Így aztán nem tanultam meg, hogyan kell ajánlkozni, bekopogni, mert mindent elém hozott az élet. Mihály Tomi a mai napig közeli barátom, ő lesz a sorszáma alapján 1507-nek elnevezett koncertem zenei rendezője, valaha ő szólt az omegásoknak, hogy van egy haverja, aki tud dalokat írni. Marton (László, a szerk.) felhívott, hogy van egy színház a Szent István körúton, meg egy példány a kezében Déry Tibortól. Mihály András felkért, hogy írjak balettzenét az Operaháznak. A lemezgyár megkereste az LGT-t, hogy Kovács Kati-lemezt szeretnének tőlünk. A Katona Klári-munkák esetében is ugyanez történt, már kész lemezterveik voltak, amikor mi ketten először találkoztunk, és kölcsönösen jó benyomást tettünk egymásra. Eléggé ráérezhettünk, hogy ez nem akármilyen munka lesz.  

hvg.hu: Az utóbbi időben három markáns női hangra komponál: Falusi Mariannak egy szobalemezt készített, Rúzsa Magdival országosan turnézik, Oláh Ibolyának verseket zenésített meg. Manapság jobban inspirálják a nők?

P. G.: Így jött össze, nyilván van valamilyen oka. Nem csak a hang inspirál, hanem az előadói személyiség, a tehetség. És az is kell, hogy emberileg szeressük egymást, rezegjenek a húrok köztünk. Mindig érzelmi alapon dolgoztam együtt zenekarokkal, szólistákkal. Falusi Mariannal a 80-as évektől vagyunk összejárós jó barátok, sokáig mégsem dolgoztunk együtt. Meghívtam őt és Lang Györgyit is a Pesti Színház-beli Rémségek kicsiny boltja-előadásba, pár évre rá ők létrehozták a Pa-dö-dőt. 2009-ben felkértem Mariannt az arénás koncertemre egy-két dalra. A próbákon kiderült, hogy mire vagyunk képesek együtt. Egészen kivételes előadó, akinek – ugye, ezt nehéz elhinni – nem volt még saját lemeze. Ezért gondoltam, hogy csináljunk egy olyan lemezt, ahol a zeneszobában a könyvespolc mellett énekel, én meg zongorázom. Rúzsa Magdival nagyjából öt éve kezdtünk el komolyabban dolgozni, amikor az Egyszer című dal kiugrott a zongorából. Aztán jött az Angyal mellettem turné, egyelőre több mint negyven koncerten vagyunk túl. Idén télen felvetette Magdi, hogy miért nincs lenyomata a közös munkánknak, és azt mondta, csináljunk egy közös lemezt. Az 1507. koncert után ez lesz a legszebb elfoglaltságom. 

Máté Péter

hvg.hu: Oláh Ibolyát saját szerzeményeken túl kortárs magyar költők megzenésített verseivel lepte meg. Milyen igényből született meg a Voltam Ibojka kötet?

P. G.: Eddig sem volt vitás, hogy Oláh Ibolya micsoda tehetség. De ő igazán azt tudta megfogalmazni, hogy mit nem akar, mit nem szeretne. Teljesen jogosan félt, és menekült a megjelenés, a nyilvánosság bizonyos formáitól. Én meg azt gondoltam, látok egy ösvényt, amelyen hol fényben, hol árnyékban, hol bujkálva, hol magát megmutatva szép hosszan kirándulhat. Egy Oláh Ibolyka ösvényt. És ehhez megtaláltam néhány költő néhány versét, ami elképesztő izgalmasan szólalt meg Ibolya hangján. Mindenféle kötelezettség, szerződés, kiadó nélkül dolgoztunk. Egy véletlen találkozás folytán beszélgetésbe keveredtem a Helikon igazgatójával, Szász Zsolttal, aki korábban számos világsztár életrajzi könyvét, levelezését adta ki. Megmutattam neki egy-két dalt, felvetettem egy művészkönyv ötletét, ami hasonlíthatna az Ibolyka-anyagban is közreműködő Parti Nagy Lajossal készített Rutinglitanghoz, versekkel, dalszövegekkel, fotókkal, sőt, néhány kommenttel a költőktől. És most ott tartunk, hogy októberben, az Aréna-koncerten meg is jelenik a 27 dalt tartalmazó CD-vel együtt. 

hvg.hu: Nagyot szólt az idei Pride-on a címadó dal, a Voltam Ibojka. A saját társadalmi közérzetét is megfogalmazta benne arról az országról, ahol sokakat érint a bármiféle másság miatti diszkrimináció?

P. G.: Ez a dal egy nagyon közeli, szűk láttatása Ibolykának, az én fényképem arról, ahogy én látom őt. Nagyon szépen beindult a neten. És remélem, majd mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja. Amikor a dalt írtam, éppen Erdős Virág A legszebb versének megzenésítésére kaptam engedélyt. Virág megengedte, hogy kiforgassam a verset önmagából, csak a felét használjam, nem is az általa adott sorrendben. Ezért is, hálából a Voltam Ibojka dalt Erdős Virágnak ajánlottam.  

hvg.hu: Színpadi szerzői pályafutását a Vígszínházban társadalomkritikus musicalek határozták meg a 70-es években: a Popfesztivál, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Harmincéves vagyok. A padlással, később a Túl a Maszat-hegyennel a mesék birodalmára váltott.

P. G.: Nagy élvezettel figyelem, mi minden újat tudhatok meg az évtizedekkel ezelőtt írott dolgaimról. Persze, a színházi daraboknak végképp az a sorsa, hogy időről időre új és új  értelmezéseket fűzzenek hozzájuk. Amikor Déry Tibor kisregényét olvastam, nem ájultam el tőle. Amikor Marton felolvasta nekem az első színpadi változatot, megállapítottam, hogy nem annyira jó, mint amilyen izgalmas munka lehet. Nem a társadalomkritikai lehetőséget kerestük benne. Azt Déry beleírta. Azt gondolom, mi a legjobb tudásunkkal is „csak” egy színházi produkcióban gondolkodtunk egy nagynevű író művéből, akinek végül is ez lett élete első színházi sikere. A Jó estét nyár, jó estét szerelem Fejes Endre rendkívül erős regényéből született. A korabeli társadalom meglehetősen kemény pillanatképét adta. A regény is nagyon hatott rám, és a színházi változat is nagyon erősre sikeredett. Mellesleg A padlás vagy a Túl a Maszat-hegyen sem mentes a társadalomkritikától, de egyiknél sem ezen van a hangsúly.  

Máté Péter

hvg.hu: Hogyan érintette régi alkotótársa és barátja, Marton László zaklatási ügye?

P. G.: Nagyon mélyen. 45 évet töltöttem mellette, ő hozott a Vígszínházba, rengeteget tanultam tőle. Elfogult vagyok vele. Én már elmondtam, mit gondolok erről, többet nem fogom.

hvg.hu: Mi az oka annak, hogy sok éve nem szólalnak meg Dusánnal a zenés színház nyelvén?

P. G.: Nem arról van szó, hogy a babérjainkon ülnénk. Mindent szétolvastunk már Dusánnal, de nem került a kezünkbe olyan darab vagy irodalmi mű, amely eléggé megmozgatott volna minket. Úgy tűnik, van ilyen.

hvg.hu: Hogy halad A padlás tervezett amerikai karrierje?

P. G.: Nemrég érkezett meg a második angol nyelvű színpadi adaptáció. Dusán olvassa épp, az októberi koncertre készülve nekem most nincs időm a próbák mellett angolul bogarászni a példányt. Ami engem illet, a munkában kis lépésekben gondolkodom. Kíváncsi lennék arra – ha létrejön az amerikai bemutató és elkezdődnek az előkészítő munkálatok – hogyan működik majd a színészválogatás, a betanítások, az ének- és a színpadi próbák. Szívesen megnézném ezeket. De megvárom, amíg oda jutunk.

hvg.hu: Az egyik utolsó mohikán a korosztályából a Vígszínházban. Hogyan éli meg a Pici bácsiságot?

P. G.: Elég jól. Régi fiú vagyok a színházban. Ennyi évtizeden át csak a szerelem tarthat egy munkahelyen. Nagyon erősnek és reménytelinek tartom a Vígszínház fiatal társulatát. Jó érzés köztük lenni.