Kult MTI 2018. augusztus. 10. 18:30

Közel ezren kaptak papírt arról Nagyszalontán, hogy Arany János rokonai

A jelenleg élő rokonok adatait szóbeli közlések alapján vezették be a családfába.

A partiumi Nagyszalontán, Arany János szülővárosában immár 950 személynek állított ki emléklapot a helyi Arany János Művelődési Egyesület és a város polgármesteri hivatala arról, hogy az illető Arany János vér szerinti rokona.

A költő kiterjedt rokonságáról a Maszol.ro portál közölt cikket pénteken. Az Arany-családfát Balogh László nyugalmazott nagyszalontai tanár állította össze a helyi református egyházközség anyakönyve alapján. A jelenleg élő rokonok adatait szóbeli közlések alapján vezette be a családfába. A portálnak adott nyilatkozatában Balogh László úgy vélte: Arany János tágabb rokonsága mintegy 2000 ma is élő személyt számlálhat, akiknek zöme a bihari mezővárosban él. A mostanáig kiosztott 950 oklevél 95 százaléka nagyszalontai lakoshoz került.

A családfában - amely Arany János szépapjával, a 17. században élt Arany Sámuellel kezdődik - 6200 élő és holt személy neve szerepel. A terebélyes leszármazási ábrát egy 84 méter hosszú és 1 méter széles molinóra nyomtatták ki, amely három hétig volt kiállítva a helyi Arany János Emlékmúzeum udvarán. 

Arany János mai rokonai valamennyien oldalági leszármazottak. Bár a költőnek volt két gyermeke, László és Julianna, vérvonala hamar megszakadt. Lászlónak nem született gyermeke, Julianna egyetlen lánya, Piroska pedig fiatalon, 21 évesen hunyt el, gyermektelenül.

Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke a portálnak elmondta: szeretnék állandó jelleggel, mindenki számára hozzáférhetővé tenni a családfamolinót, és egy olyan szerkezet elkészítését tervezik, amellyel a családfát előre-hátra lehetne csavargatni, nézegetni.

Amint a Maszol.ro cikkírója megállapította: minden tizedik nagyszalontai magyar a költő rokona. A 17 700 lakosú mezőváros lakosai közül mintegy tízezer vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.