Néhány évvel ezelőtt a lap tudósított a Pozsonyi Városszépítő Egyesület törekvéséről, hogy a Fadrusz-mű újra az egykori Koronázási domb térre kerüljön – igaz, csupán korabeli fotók alapján márványból újraalkotva. Nemes gesztusként értékelte a szlovák közösség által újra életre keltett egyesület törekvését, ám érthetők voltak a műtörténész szakma kifogásai is az alkotással szemben.

Az első terv az eredeti helyszínen, eredeti méretben történő helyreállítás volt. 2012-ben egy promóciós alkalommal kívánták ennek fontosságáról meggyőzni a városatyákat; Mária Terézia lovasszobrát önállóan 1:3 méretben állították ki a Duna-parton, szemben azzal a hellyel, ahol Fadrusz műve egykor állt. A kísérlet kudarcba fulladt: nem sikerült meggyőzni Pozsony-Óváros és a főváros közgyűlése képviselőit, akik visszautasították a kezdeményezést.

Az egyesület ragaszkodott elképzeléséhez, az elmúlt években több helyszínt is megjelölt a szobor elhelyezési pontjaként – és csaknem mindegyik egybeesett az egyletet létrehozó és működtető J&T befektetési és pénzügyi „cápa” érdekeltségeivel.

Öt év elteltével, 2017 októberében azzal szembesültünk, hogy elkészült az egykori Fadrusz-kompozíció két mellékalakja, sőt bronzból is kiöntötték a művet. Míg 2012-ben társadalmi és szakmai vita kerekedett a szoborállítás kapcsán, most csak az önkormányzati vizeket és kedélyeket borzolta. Az egyesület képviselői szerződést kötöttek a Radisson Carlton szálloda tulajdonosával, hogy annak parkjában helyezzék el az 1:3 méretű bronzszobrot.

Az időzítés tudatos volt, Mária Terézia bronz emlékműve, Martina Zimanová Matúsová munkája a fővárosi képviselőtestület ülése idején, március 15-én került közszemlére Pozsony egyik leglátogatottabb sétaterén, a Hviezdoslav téren, mégpedig a véglegesnek szánt helyszínen, a korábbi Carlton szálló, illetve a Zöld Fához Vendégfogadó elé. A képviselők elutasították a kezdeményezést, ismét művészeti-esztétikai szempontokkal érvelve, vásári giccsnek és Fadruszhoz méltatlan kísérletnek minősítve a bronzot.

Az egyesület – élve lehetőségeivel – a J&T tulajdonában lévő telekre, azaz a Duna-parton álló River Park sétányra helyezte el néhány hónapra az emlékmű kicsinyített „mását”.

Bizarr megoldás született, a szobor mögött a jó öreg és sok mindent látott Duna, előtte korunk pénzügyi cápáinak otthona. Csak a művet nem tudjuk élvezni, egyrészt a környező épületek, valamint a szoborcsoport északi tájolása miatt, mert az így csak ellenfényben vagy árnyékban látható. De nem ez a legnagyobb gond, és az nem is a XXI. századi építészeti környezet rovására írandó. A fő problémát a Fadrusz-imitáció jelenti, amely mára lemondott csaknem minden, az egykori művet jellemző attribútumról: méretről, anyagról és helyszínről.

Kár lenne dohogni, hogy „ezek a szlovákok már megint megtagadják a múltjukat”, sőt tudatosan nemzeti ünnepünk napján döntöttek a szoborállítók akarata ellen. Ellenkezőleg: a mai pozsonyi polgár emlékezetében veszteségként él Fadrusz szobrának 1921-es lerombolása. De visszautasították a nagy mellényű befektetők diktátumát is, akik céljuk elérése érdekében kompromisszumként kizárólag a művészeti szempontokat és kívánalmakat tudták mellőzni.

A Mária Terézia-szobor kálváriáját bizonyára a rév-komáromiak orvosolják majd, akik – látva Pozsony megátalkodottságát – felajánlották büszkeségüket, az Európa Udvart, hogy ott helyezzék el a művet. Mi tagadás, ez kézenfekvő megoldás, és bár a szoborparkban van egy-két kvalitásos alkotás, többségük és a koncepció (csak magyar uralkodók és személyiségek vannak megörökítve) megfelel annak a vásárigiccs-kategóriának, amit a Pozsonyi Városszépítő Egyesület ezzel a bronzszoborral produkált.

Bővebben a szobor kálváriájáról a legfrissebb Műértőben olvashatnak.