Az új újságírás stílusának egyik vezető alakjának is tartott Tome Wolfe fertőzés következtében hunyt el. 87 éves volt.
Nyolcvanhét évesen elhunyt Tom Wolfe amerikai író, újságíró, a Hiúságok máglyája és Az igazak: az első amerikai űrhajósok története című művek szerzője, az új újságírás stílusának egyik vezető alakja.
Lynn Nesbit, az író ügynöke szerint fertőzés következtében egy New York-i kórházban halt meg hétfőn. A BBC hozzáteszi, azt nem tudni, milyen fertőzés végzett a neves íróval.
Az 1931. március 2-án született Tom Wolfe a Washington és a Lee Egyetemen diplomázott és a Yale-en doktorált.
Mintegy tíz évig dolgozott újságíróként, egyebek között a The Washington Post és a New York Magazine riportere volt.
A magát Emilé Zola és a realizmus más nagymesterei tanítványának nevező Wolfe a maga útját járó személyiség volt, aki azt tartotta, hogy a nagy történetek elmesélésének egyedüli járható útja, ha az író kimegy az utcára és beszámol a történésekről. Első könyvében, az 1965-ben megjelent Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal című műben is újságírói munkásságának cikkeit gyűjtötte össze.
Wolfe műveinek - regényeinek, riportkönyveinek - fő témái a művészvilág, az alternatív irányzatok, az 1960-as évek hippikultúrája, az osztályok, a rasszizmus, a hatalom, a korrupció és a szex kérdései voltak.
"Úgy vélem, hogy egy emberi lény életének minden egyes momentumát - hacsak az ember nem éhezik, vagy nem fenyegeti más módon halálos veszély - a társadalmi helyzetéért való aggodalom vezérli" - mondta Wolfe a The Wall Street Journal napilapnak adott egyik interjújában.
A savpróba című 1968-as kultikus műve a hippigeneráció írójának, Ken Keseynek az életét tárja az olvasók elé. Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal című műve ugyancsak jelentős volt.
Első regényéből, az 1987-ben könyv formájában is megjelent Hiúságok máglyája szatírából, amely a Wall Street-i pénzsóvárságot járja körül, Tom Hanks főszereplésével film készült 1990-ben.
Az igazak: az első amerikai űrhajósok története című művét 1983-ban vitték filmre Sam Shepard, Dennis Quaid és Ed Harris főszereplésével.
Wolfe maga alkotott olyan kifejezéseket, mint a radikális sikk, amelyek azóta beleivódtak a köznyelvbe.
2010-ben megkapta az Egyesült Államok Nemzeti Könyvdíjának medálját az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásért.
A közösségi médiában terjedő bejegyzésekben szinte kivétel nélkül azt írják, Wolfe távozásával hatalmas veszteség érte a világot, Pamela Paul, a The New York Times egyik szerkesztője szerint az író halála egyben egy korszak elmúlását is jelenti.
RIP Tom Wolfe. With him, the passing of an era. https://t.co/ss54mK7lDA
— Pamela Paul (@PamelaPaulNYT) 2018. május 15.
Conor Pope, az Irish Times újságírója ugyancsak méltatta Wolfe munkásságát. Szerinte nagyon kevés embernek volt akkora hatása a modern újságírásra, mint neki.