Kult MTI 2018. április. 18. 07:04

Nem volt jobb az ELTE-s jogászoknál Washingtonban

Az ELTE fiatal jogászai abszolút első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában.

A budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük olyan egyetemek válogatottjait, mint a Yale, a Berkeley, az NYU, a King's College, a UCL, valamint a nemzeti döntőket korábban megnyert német, ír, francia, kanadai, indiai, kínai és ausztrál csapatokat is.

A versengő csapatok 25 oldal terjedelmű jogeset alapján dolgozzák ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést. A hallgatóknak egyenként 60-70 oldalas angol nyelvű beadványokat kell készíteniük, amelyen szeptembertől január közepéig dolgoznak. A szóbeli fordulón a peres felek – egymás írásbeli beadványainak ismeretében – a háromfős bírói testület előtt adják elő a 45 perces angol nyelvű perbeszédüket. A perbeszédek jellemzően a bírókkal folytatott párbeszéddé, olykor udvarias vitává alakulnak, ahol a sikeres szerepléshez a joganyag teljes körű ismeretén túl kiemelkedő retorikai képességre, gyors reakciókészségre, valamint a jogászi vitakultúra magas szintű ismeretére is szükség van.

A Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny 60 éves hagyományával a legnagyobb múltú és legnagyobb joghallgatók számára rendezett nemzetközi megmérettetés a világon. A versenyen közel 100 országból évente mintegy 600 csapat vesz részt.

Az ELTE csapatát Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer alkotta.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.