A könyveket árusító automata helyén csak egy üzenet áll.
Szerdán adták át, csütörtökön már elérhetetlen volt az első POKET automata a Madách téren, az Örkény Színház előtt. A koncepció az volt, hogy az emberek az automatából kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában. A szerdai projektindító sajtótájékoztatón ott volt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki arról beszélt, hogy „a mai instant világban jó, hogy megjelenik egy valódi érték is, és egy automatából már nemcsak a testi, hanem a szellemi és lelki szükségleteket is ki lehet elégíteni a sorozatban megjelenő irodalmi olvasmányokon keresztül.”
Csakhogy, aki ma szerette volna kielégíteni ezt az igényét, hiába kereste az automatát a Madách téren, a helyén ugyanis csak ezt a feliratot találhatta.
A POKET projekt csapatától úgy tudjuk, egyelőre a sajtótájékoztató idejére kapott engedélyt a stáb az automata kihelyezésére, a tartós kihelyezésről még zajlik az egyeztetés. Amint létrejön a megállapodás, az automata visszakerül a színház elé.
A projekt egyébként a Sztalker csoport ötlete volt, az Osváth Gábor producer, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós színészek által három évvel ezelőtt alapított csoport célja az, hogy a mostani fiatalokból később ne egy szétszakadt, hanem egy egymásra figyelő, egymás igazságát megérteni tudó generáció legyen.
A Széll Kálmán téren, a Déli pályaudvarnál, a Móricz Zsigmond körtéren és a Nyugati Pályaudvarnál zavartalanul működnek az automaták.