Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Oprah Winfrey már világossá tette, hogy nem akar elnök lenni, de a Golden Globe-on elmondott beszéde után ezt már senki sem hiszi el neki. Hogyan és miért őrjítette meg Amerikát egy okos és szenvedélyes nő és néhány összeszedett gondolat? Mit mond a milliárdossá vált tévésről, Hollywoodról és Amerikáról ez a hirtelen jött lelkesedés?
Egy évvel ezelőtt egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok képtelen egy nőt elnökké választani, egy évvel később viszont már attól hangos az amerikai sajtó és a közösségi média, hogy az Egyesült Államoknak egy női elnökre van szüksége. Ráadásul rögtön egy feketére.
Oprah Winfrey a hétvégén egy alig tízperces beszéddel megrengette az amerikai közéletet, amikor a Golden Globe-on átvette a Cecil B. DeMille életműdíjat. Mégpedig annyira, hogy most már mindenki arról beszél, hogy vajon ő lesz-e az Egyesült Államok következő elnöke. A karrierváltás élesnek tűnne, de mint a jelenlegi elnök már egy éve bizonyítja, nem lehetetlen.
Ki ez a nő, és mitől ilyen ellenállhatatlan?
Oprah Winfrey szórakoztatóipari státuszát magyar léptékben nehéz megragadni, a hazai televíziózásban ugyanis nem igazán tudnánk hozzá hasonló kaliberű személyiséget említeni. Elsőre induljunk ki a száraz karrieradatokból. Mindenekelőtt a saját nevét viselő The Oprah Winfrey Show tette ismertté, az 1986-tól 2011-ig futó talk show az amerikai televíziózás egyik ékkövének számít, Winfrey tíz Emmy-díjat nyert vele. Hetente 44 millió embert ért el a műsorral, ami elképesztő bevételi potenciált jelentett, nemcsak neki, hanem a talk show-ban megjelenő embereknek, termékeknek és eszméknek is. Az első adás címe – Hogyan házasodjunk össze azzal, akit kiválasztottunk? – azt sugallta, hogy ez is csak egy szokásos délutáni talk show lesz, 4560 epizóddal később viszont már olyan nevek tolongtak, hogy benne legyenek a búcsúepizódban, mint Tom Hanks, Beyoncé vagy Madonna.
A műsort és a személyéből táplálkozó brandet később további projektben vitte tovább, magazint, könyvklubot indított, és elindította a saját televíziós csatornáját, az Oprah Winfrey Networköt. Közben kampányolt az amerikai gyerekvédelmi törvényért, 40 millió dollárból lányiskolát nyitott Johannesburgban, a nevét viselő alapítvány több millió dollárt adományozott különböző amerikai és külföldi projektekre.
Nagyjából minden arannyá válik, amihez hozzáér, és ez annyira így van, hogy a jelenség külön nevet is kapott: az Oprah-hatás a befolyásának és a hatalmának a mércéje lett, és hozzásegítette ahhoz, hogy a leggazdagabb fekete legyen az Egyesült Államokban. A műsorában megforduló vendégek ma már maguk is sztárok, az általa ajánlott termékeket veszik, mint a cukrot, és elemzések szerint Barack Obama sem lett volna az Egyesült Államok elnöke, ha nincs Winfrey: egy tanulmány szerint a műsorvezető személye több mint egymillió szavazatot hozott Obamának a demokrata előválasztáson Hillary Clinton ellenében. (Igaz, nyolc évvel később az Oprah-hatás már nem volt olyan éles: 2016-ban már Clintont támogatta, de a demokrata jelöltet ez nem röpítette el a Fehér Házig.)
Beleteszi magát
Winfrey elképesztő népszerűségének az egyik fontos összetevője a személyes élettörténete: az, ahová eljutott, sokkal inkább tiszteletet parancsoló, ha tudjuk, hogy honnan indult. 1954-ben született egy kisvárosban, Mississippi államban, szegények voltak, az édesanyja egyedül nevelte. A műsorában beszélt először arról, hogy gyerekkorában többször megerőszakolták, 14 évesen a nagybátyja teherbe ejtette, és ő komolyan fontolgatta, hogy öngyilkos lesz. Végül egy vetélés zárta le ezt a válságot, ami az apja szerint felért egy második eséllyel. Winfrey azt mondja, a későbbiekben ez lett a mantrája, ennek tulajdonítja a sikereit is.
A vallomás, a kitárulkozás az igazi kibeszélő show-ként működő műsorainak az egyik jellegzetes motívuma lett, nála coming outolt 1997-ben a szintén óriási népszerűségnek örvendő műsorvezető és színésznő, Ellen DeGeneres, ő volt az, akit 1993-ban Michael Jackson beengedett az otthonába (62 millióan láttak a másfél órás interjút), és az ő kanapéján őrült meg Tom Cruise 2005-ben.
Most akkor tényleg Oprah for President?
Oprah Winfrey az első afroamerikai nő volt, aki átvehette a Cecil B. DeMille életműdíjat, vagyis az elismerést az üvegplafon csörömpölésének a hangja kísérte, és ezt a díjazott sem hagyta szó nélkül. Ezért is idézte fel a beszédében azt az 1964-es emléket, amikor otthon a linóleumpadlón ülve nézte a tévében, ahogy Anne Bancroft átadta a legjobb színésznek járó Oscar-díjat Sidney Poitier-nak, az Oscar-díjak történetében az első fekete színésznek. Winfrey most fekete nőként ért el hasonló mérföldkőhöz, és rögtön üzent is a fiatal lányoknak, akik látták őt a Golden Globe reflektorfényben. De a közönség azért is ugrott talpra könnyek között tapsolva a beszéd közben többször is, mert Winfrey tökéletesen adagolt retorikai szenvedéllyel beszélt a #metoo kampányról, a nőkről, akik bátran megosztják a történeteiket, és a férfiakról, akik meghallgatják ezeket, az össztűz alatt lévő amerikai sajtóról, és az igazságról, mint a társadalom legerősebb eszközéről.
Ez a tíz perc annyira hatásos volt, hogy sokan már egy elnökválasztási kampány nyitóbeszédét látták meg benne. Utána legalábbis mintha sokkal égetőbb kérdésnek tűnt volna, hogy Winfrey vajon tényleg elindul-e a 2020-as elnökválasztáson, és megtölti-e tartalommal a beszéde közben a közösségi médiában azonnal szárnyra kapó #Oprah2020 hashtaget. Meryl Streep például egyenesen azt mondta, hogy Winfrey-nek ezek után nincs is más választása, mint hogy 2020-ban versenybe szálljon. Az izgatottságon pedig szinte semmit nem változtatott, hogy maga Winfrey mondta ki: nincsenek elnöki tervei.
Celebeké a világ
Abban, hogy ennyire komolyan felvetődhetett egy tévés személyiség elnöksége, elévülhetetlen érdemei vannak Donald Trumpnak, aki az életrajzában főként tévés szerepekkel és persze hatalmas vagyonnal jelentkezett be a kampányba, írta át a poltikai közbeszéd motívumait, és nem mellesleg – saját legnagyobb meglepetésére is – megnyerte a választást.
Bár Winfrey a vagyon és a celebség tekintetében egy térfélen van Trumppal, szinte minden másban az ellentéte – fekete, nő, liberális –, és ezért szimbolikus ellenfele is lehetne a nőket fogdosó, a faji ellentéteket kijátszó Trumpnak. (Hogy mennyire sokrétűek tudnak lenni a viszonyok a showbusinessben: Trump 1999-ben azt állította, hogy ha elindulna az elnöki posztért, Winfrey lenne az első választása alelnökjelöltnek. Ennek, az akkor még nagyon vadnak tűnő forgatókönyvnek egyelőre csak az egyik része valósult meg. Mindenesetre kedden Trump egy újságírói kérdésre azt bizonygatta, hogy legyőzné Winfrey-t egy választáson. Ja, és lánya, Ivanka eközben odavolt Oprah beszédétől.)
Ha pedig a Golden Globe-on elhangzott beszédét vesszük, nem nehéz megérteni, hogy az emberek miért akarják hirtelen egy elnökválasztási kampányban látni: nemcsak az üzenete talált be, hanem az is, ahogyan előadta, a méltóság, a tartás, az okos szenvedélyesség, az empátia már-már egzotikusnak, de mindenképpen üdítőnek tűnt egy évnyi Trump-elnökség tapasztalatai után. De szintén a Trump-elnökség az, amely elhiteti az inspirációra áhítozó tömegekkel, hogy a szakmai és anyagi siker a politikai rátermettség jele, és talán azt is, hogy egy politikailag tapasztalatlan tévésztár által okozott károkat pont egy politikailag szintén tapasztalatlan tévésztár tudná helyrehozni.
A vélt vagy valós elnöki ambíciókhoz köthető legfontosabb dilemmát azonban a Washington Post egyik írása fogalmazta meg:
ha Oprah elnök lesz, akkor ki lesz Oprah?
