Kult hvg.hu 2018. január. 03. 09:30

Segíteni akart a meglopott Laár Andrásnak, de elvitték a rendőrök

A zenész azt ígérte, kárpótolni fogja a férfit.

Bilincsben vitték el és előállították azt a férfit, aki segíteni próbált Laár Andrásnak. A zenész autóját karácsony előtt törték fel, és ellopták belőle az erősítőjét. Facebook-oldalán arra kérte követőit, jelezzék, ha olyan hirdetésre bukkannak, amelyben ilyen eszközt ajánlanak megvételre.

Ezt tette egy férfi, aki december 20-án az eredeti áránál jóval olcsóbban, 150 ezer forintért vásárolt egy ugyanolyan típusú erősítőt egy ismeretlen eladótól. Két nappal később tudta meg, hogy Laár is egy ilyen eszközt keres, ezért 24-én felvette a kapcsolatot a zenész menedzserével, majd 27-én magával Laárral is beszélt. Ennek során kiderült, hogy a férfi erősítőjének más a sorozatszáma, ennek ellenére felajánlotta, hogy megmutatja a zenésznek az eszközt, hátha mégis az az övé.  

Másnap délutánra találkozót beszéltek meg, amire Laár – mint később kiderült – egy civil ruhás nyomozóval érkezett. A férfi megmutatta az erősítőt – amelynek sorozatszámai tényleg eltértek –, ennek ellenére további civil ruhás rendőrök jelentek meg a helyszínen, megbilincselték és lopás gyanúja miatt előállították az egyik rendőrkapitányságra. Több órát töltött vizsgálati őrizetben, kihallgatása után azonban "sűrű elnézést kérve" elengedték. Az eszközt azonban lefoglalták; törvényszéki szakértő állapítja majd meg, hogy manipulálták-e a gyári számát.

A férfi Facebook-bejegyzésére január 2-án este ugyancsak a közösségi oldalon reagált Laár András. Mint írta, a rendőrséget azonnal értesítette, miután feltörték az autóját, és mindenben jóhiszeműen járt el.

Nem vádoltam senkit, a mai napig sem vádolok. Nagyon sajnálom, hogy pont a bejelentő úriember lett kitéve a rendőri gyanúsítás kellemetlenségeinek, de erről én nem tehetek."

Laár azt is ígérte, ha lezárul az ügy, kárpótolni fogja a férfit, egyelőre azonban „néhány ködösen bizonytalan részlet miatt” még tart a nyomozás. Az erősítőjét pedig nem kapta vissza.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?