Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Idén nyáron a szokásosnál is kiszámíthatóbb volt a hazai fesztiválok fellépősora, a hazai klubszezont viszont egy jóval izgalmasabb rétegfeszt, a Vanishing Point indította, amely már első alkalommal bizonyította, hogy a hazai koncertélet is rengeteget profitálhat a hasonló kezdeményezésekből. Az első alkalom után úgy fest, a Vanishing Point régiós seregszemlévé is kinőheti magát.
Lehetne késhegyre menő vitákat folytatni arról, hogy a pszichedelikus zenék sokadvirágzása mekkora késéssel érkezett Magyarországra, de elnézve az első, a műfajnak szentelt hazai fesztivált, a múlt hétvégén megrendezett Vanishing Pointot, a kérdés lényegtelenné vált. A Dürer Kertben megjelenő közönséget figyelve egyértelműen kiderült, hogy a hazai közeget simán lehet mozgósítani egy ilyen típusú, egynapos fesztivállal.
A műfaj erejét és piaci lehetőségeit jól jelzi, hogy az elmúlt években gombamód szaporodtak el a stílus kedvelőinek álomfesztiváljához, a texasi Levitationhöz (korábban Austin Psych Fest) hasonló rendezvények Európában. Liverpoolban, Angersben, Eindhovenben, vagy épp Zaragozában is komoly fesztivált rendeznek a műfajban,
azonban a régióban a Middlemist Red (MMR) kezdeményezésére lehetett először tesztelni, érdemes-e hasonlóval, a hazai viszonyokhoz igazodó programmal próbálkozni itthon.
A helyszínen ebből a kísérleti jellegből már kevés látszott: a közönség nagy részét a MMR itthon kifejezetten elkötelezettnek számító tábora adta, de simán feltűntek azok a fejek is, akik valami itthon eddig csak ritkán elérhető koncertélményért érkeztek. Mert ugyan járt már Budapesten több a psych rock vagy annak határvidékeiről érkező zenekar (Föllakzoid, Wooden Shjips, Moon Duo, Psychic Ills, Crystal Stilts) is az elmúlt években, azzal korábban még senki nem próbálkozott, hogy így, egy este, egy helyre terelje a műfajra nyitott hazai közönséget.
A Vanishing Point programja ugyan az előbb felsoroltaknál némileg kisebb táború zenekarokat kínált, de az első alkalomnak nem is ez volt a célja. Ha például azt vesszük, hogy az osztrák Mile Me Deaf vagy a svájci Fai Baba koncertje után is a látottakról/hallottakról áradozó nézőkkel lehetett találkozni, akkor lehet, nincs is szükség ennél nagyobb nevekre a programban. Így a Vanishing Point inkább zenei felfedezésekre alkalmas fesztivál maradhat a jövőben is.
„Megdöbbentő volt, hogy mennyire pozitívan fogadták a szakma tagjai és a fellépő zenekarok a fesztivált. Volt, aki el sem hitte, hogy ez az első fesztivál ebben a formában. Mindegyik zenekar koncertjén szép közönség gyűlt össze, sokszor érdekes módon a Dürer kistermében vagy a kertben ragadtak le az emberek. Mi persze láttuk a hibákat is, és sok értékes visszajelzést kaptunk” – válaszolta kérdésünkre már a fesztivál után Rudolf Rebe, a Vanishing Point sajtósa, aki hozzátette, azt egyértelműen jobban kell kommunikálniuk legközelebb, hogy itt tényleg egy teljes napot felölelő fesztiválról van szó.
27 előadó lépett fel a Vanishing Pointon, több teremben párhuzamosan, ezt a mennyiségű koncertet, dj-szettet pedig sokszor egy nyári fesztiválon a mi 5000 Ft-os belépőnk sokszorosáért sem kapja meg a közönség. Így miközben éreztük, hogy a húszas generációnak drága lesz a belépő, tudtuk, hogy ezért cserébe elég sok zenekart kínálunk.
Azt a MMR tagjai is hangsúlyozták a fesztivál előtt, hogy mivel a régióban eddig nem volt hasonló fesztivál, ezért szeretnék egyfajta közép-kelet-európai seregszemlévé is tenni a Vanishing Pointot. A jövőt tényleg ez a misszió jelentheti a rendezvénynek, hiszen szeptemberben zajlik több hasonló profilú, és jóval nagyobb költségvetésű fesztivál is Nyugat-Európában, amikkel talán felesleges is lenne konkurálni. Elég, ha egy-két nagyobb halat sikerül átcsábítani a Liverpool Psych Festről vagy a Levitation France fellépői közül.
De azok közül a külföldi fellépők közül, akik már most eljöttek, volt, amelynek még az egyik fapados társaság sem vette el a kedvét a koncertezéstől. A brit Desert Mountain Tribe-nak (DMT) ugyanis az összes hangszere elkeveredett, így ők a MMR hangszereivel és pedálparkjával játszották végig a koncertet. A ritka gesztust láthatóan a DMT is értékelte, mint ahogy a többi külföldi fellépő is jó hírét keltheti külföldön a Vanishing Pointnak. Az itt fellépő külföldi zenekarok egy-egy önálló koncertjére aligha gyűltek volna össze ennyien Budapesten, így meg azt láthatták, hogy van nyitott és érdeklő közönség itt is a zenéjükre.
Az is egyértelmű, és ezt Rudolf Rebe is megerősítette nekünk, hogy
a hazai közönség mozgósításához továbbra is magyar zenekaroknak kell adnia a Vanishing Point programjának gerincét.
Egyértelműen a MMR és a Deep Glaze koncertjén voltak a legtöbben, de a The Keeymen, vagy a The Beans is komoly bulit csinált a kisteremben. Ez az arány – a magyar fellépőket 4-5 külföldi produkció egészíti ki – abszolút működőképesnek tűnik. Azon azonban érdemes elgondolkodnia a szervezőknek, hogy ezt a mennyiségű koncertet biztosan érdemes-e egy napba sűríteni, vagy egyszerűen feszesebb, kevesebb koncertet kínáló programot hirdetnek legközelebb. Az őszi klubszezon elején ugyanis érezhetően még kevesen bírják ezt a masszív élőzene-adagot.
A Vanishing Point persze nem csak a psych műfaj rajongóinak szolgált rengeteg tanulsággal.
Miközben a hazai nyári zenei fesztiválok kínálata egyre kiszámíthatóbbá válik, az őszi-téli szezon úgy tűnik, kiválóan alkalmas arra, hogy egy-egy rétegműfaj jóval izgalmasabb programmal jelentkezzen az erre fogékonyaknak.
Ennek a folyamatnak a következő állomása a sötétebb zenékre fókuszáló, korábban kultikus nyári fesztiválként működő Fekete Zaj lehet, amely szintén a Dürert töltené meg egy estére a műfaj rajongóival.
„Csak bámult maga elé, és azt kérdezte: befutottunk, vagy mi van itt?"
