Németh Róbert
Szerzőnk Németh Róbert

1964. augusztus 28-án új fejezet nyílt Lennonék életében és a poptörténelemben.

A Beatles ezen az estén New Yorkban, a Forest Hills Tennis Stadiumban koncertezett. A fellépés után a The Delmonico Hotelben találkoztak első alkalommal Bob Dylannel. Ez az ismerkedés megváltoztatta az életüket. Tágabb értelmezésben pedig ez a randevú a teljes populáris kultúrát újraírta, de legalábbis óriási hatással volt arra.

Ugyanis nem csak az történt, hogy a Dylannel való találkozás és ismeretség nagy hatással volt a Beatles zenéjére – pályafutásuk következő fontos mérföldköve, az 1965-ös Rubber Soul amúgy is az őket ért amerikai hatások nagy gyűjteménye; soul, R&B, country – és szövegírására – Lennon innetől kezdett komplexebb, mélyebb dalszövegekben gondolkodni –, hanem az is történt, hogy az angol zenészek ezen az estén próbálták ki első alkalommal a marihuánát (oké, eltekintve egy korábbi, állítólagosan béna próbálkozástól), ami aztán teljes világképüket, és persze a már említett zeneszerzést és szövegírást is befolyásolta.

Dylan a szemtanúk szerint először egyébként vörösbort rendelt, majd ez után javasolta a zenészeknek, hogy tekerjenek néhány cigit, miközben alig hitte el, hogy a Beatlesnek korábban még nem volt komoly tapasztalata a fűvel, hiszen meg volt győződve arról, hogy az I Wanna Hold Your Hand című dalban a szövegben szereplő I can't hide helyett azt éneklik, hogy I get high.


hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.