Egy ittas sofőr okozta a balesetet, a Szigetre is érkező zenész és utasai saját lábukon hagyták el a helyszínt.
Péntek este 11 óra körül, a washingtoni Langleyben történt a baleset, amely során egy terepjárót vezető ittas sofőr frontálisan szállt bele Macklemore Mercedesébe – írta meg a TMZ.
A terepjáró épp egy kanyart vett be, amikor hirtelen a szembejövő forgalomban találta magát, és beleszaladt Macklemore autójába. Az ittas sofőr nem csatolta be a biztonsági övét, és fejjel a szélvédőbe csapódott, majd eszméletét vesztette.
A jelentés szerint a sofőr a helyszínen azt mondta a rendőröknek, hogy egy kis idővel korábban fogyasztott alkoholt, majd amikor azt kérdezték tőle, mennyit ivott, azt válaszolta: "öt órakor". A sofőrt kórházba szállították, később indul ellene eljárás.
Macklemore-ral ketten utaztak, egyiküket enyhe fejsérüléssel kezelték, de mindhárman a saját lábukon hagyták el a helyszínt.