Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egy ember, egy gitárral egy nagyteremnyi ember előtt finoman építkező folkdalokat ad elő – elég anakronisztikusan hangzik ez 2017-ben, de a többség tényleg elfeledkezett egy órára a Facebook-értesítésekről, otthoni parákról meg a befizetendő számlákról. José González Budapesten koncertezett, és már a kötelezően a ráadásra tartogatott Heartbeats előtt zsebre vágta a közönséget.
"Ilyen otthoni háttérzene. Vagy szaunákban szokott ilyen szólni" – csípem el az egyik beszélgetést mögöttem José González koncertjén – ami az idei BTF (Budapesti Tavaszi Fesztivál) legfontosabb könnyűzenei eseményének számított (erről árulkodott a teltház is) – és erről eszembe jut, mennyire jó lenne, ha tényleg így lenne, és mondjuk a What Will ciripelne minden hazai háztartásban. Mert ugyan hasonló zene lehet, hogy megszólal szaunákban, vagy mosogatáshoz meg olvasáshoz ajánlott playlisteken, de González dalaival az a helyzet, hogy képtelenség rájuk nem odafigyelni, nem úsznak csak el úgy észrevétlenül. A csendes, puha zene nem egyenlő a háttérzenével és az unalommal, erre a teljes életműve a bizonyíték.
Oké, de működik-e ez a figyelemfelkeltés élőben is, amikor nem a kanapén fejhallgatóval ücsörgőket, hanem a tömegben álldogálókat kell megszólítani? – ez volt tétje a mostani koncertnek.
Járt már González korábban, 2015-ben Magyarországon a Vestiges & Claws lemez turnéján a Szigeten, de az egy egészen más felállás és egészen más helyszín volt. Most egyedül, kísérőzenészek nélkül jött, érezhetően tudatosan visszatérve a teljes zenekari felállást kívánó mellékprojektje, a Junip előtti időkhöz, amikor csak ő és a gitárjátéka állt a középpontban. És annak ellenére, hogy az Akvárium nagyterme nem épp az ilyen intim koncertekre szabott, ez a szóló-show is befelé figyelésre ösztönzött sokakat, a hátsó lépcsőktől a rajongókkal teli első sorokig.
Lehetne fanyalogni, hogy jobb lett volna ez a koncert intimebb közegben, meg az az arc miért piszkálta annyit a telefonját, de González egy valamit tutira elért a Massive Attack-feldolgozást (Teardrops), Junip-dalt (Line of Fire) és persze a Sony Bravia-reklám miatt a mainstreambe beszivárgó Heartbeatset is tartalmazó szettje során: ennyire egymásra figyelő, úgy általánosságban mosolygó, és türelmes közönséget nagyon ritkán látni mostanában itthon. Tényleg már csak az überelte volna a hangulatot, ha egymást hívják meg italra ismeretlenek a pultnál. Ha ezen múlik az ország közérzete, igazán jöhetne sűrűbben González.
