Kult hvg.hu 2017. február. 04. 15:40

Meghalt Rob Stewart

67 méteres mélységben bukkantak rá a tengerben.

A 37 éves tengerbiológus kedden, búvárkodás közben tűnt el, a haditengerészet, a helyi rendőrség és a floridai környezetvédők is a keresésére indultak, emellett önkénteseket is bevontak a kutatásba. Összesen több mint 14 ezer négyzetkilométernyi területet fésültek át, mielőtt megtalálták volna – írja a Blikk.

Sharkwater című dokumentumfilmjéért több nemzetközi elismerésben is részesült. A mű a cápák illegális vadászatával foglalkozott, illetve a cápafajok ökoszisztémában betöltött fontos szerepét is bemutatta.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.