Kult MTI 2017. január. 25. 17:38

Tahi Tóth Lászlót az idegtudományi intézetbe szállítják át

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben kezelik tovább Tahi Tóth László színművészt, aki szombaton este a József Attila Színházban lett rosszul előadás közben – közölte a Vígszínház.

Tahi Tóth László szombati rosszulléte óta több vizsgálaton is átesett és orvosai szerint állapota hátterében egy korábbi agyvérzése állhat, ami miatt egy ér nyomja az agyát – írta a közlemény.

A színművészt átszállítják az idegtudományi intézetbe, ahol további vizsgálatok várnak rá.

A Jászai Mari-díjas színművész a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. Az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel szállították kórházba.