Negyedszázada, 1991. szeptember 24-én jelent meg a globális popkultúrát alapjaiban megváltoztató Nirvana-lemez. Olyan album ez, mint az összes többi korszakalkotó: utána már semmi sem volt olyan, mint előtte. Mutatjuk, hogy reagált a korabeli zenei sajtó az albumra.
"Kurt Cobain az utolsó klasszikus rocksztár, az internet előtti, analóg, teljes generációkat átívelő fajtából - nem volt azóta hozzá hasonló, s nem is nagyon lesz. Ez nem rossz és nem jó, egyszerűen csak faktum a szegmentált, al- és al-alműfajokra osztódott, mikroszínterekre bomlott kortárs könnyűzene ismeretében. A Nirvana volt az a zenekar, mely - részben a nyolcvanas évek amerikai alternatív együtteseinek örökségét, többek közt a Pixies-féle halk/hangos/halk-dinamikát, a Sonic Youth-féle zajos, kísérletező gitárzenét, vagy a Hüsker Dü dolgait felhasználva, azokat saját képére formálva - bevitte az alternatív zenét a mainstreambe. A Nirvana összességében is óriási hatással volt a populáris kultúrára. Mindenki számolt már Nirvana-pólókat a kilencvenes évek Sziget-fesztiváljain, tudjuk miről van szó. Ahogyan minden szakadt dorkó-szakadt farmer-csíkos póló/pulóver összeállítás Kurt Cobain után kiált" - ezeket írtuk két évvel ezelőtt, Kurt Cobain halálának huszadik évfordulóján.
És akkor még nem is említettük az album emblematikus dalai közül is a leginkább ikonikus szám, a Smells Like Teen Spirit ugyancsak emlékezetes klipjét, amiről alig több mint egy hónapja emlékeztünk meg.
De nézzük, hogyan fogadta a korabeli zenei sajtó a Nevermind érkezését. Mennyire látták jönni, azt, ami akkor, de főleg aztán óriási sebességgel érkezett? (Micsoda idők: a Nevermind egy héttel a Guns N’ Roses monstrózus albumpárja, a Use Your Illusion I és II után érkezett, ugyanazon a napon, mint a Red Hot Chili Peppers Blood Sugar Sex Magik című remekműve, ráadásul ugyanazon az őszön, mint a U2 november 18-án megjelent ugyancsak korszakalkotó lemeze, az Achtung Baby.)
“A gitáros-énekes Kurt Cobain vezette Nirvana a legújabb underground igazolás, amivel azt tesztelik, hogy mennyire tűri a mainstream az alternatív zenét (...) Ha a Nirvana nem is talált fel valami egészen újat, megvannak a dalai, a karaktere és a magabiztossága ahhoz, hogy több legyen, mint az egyetemi rádiós sikerformula újrafogalmazása” - ezt a kissé tamáskodó Rolling Stone magazin írta a Nevermind megjelenésekor. A többek közt Pixies-, és Sonic Youth-hatásokat emlegető, valamint a Nirvana popérzékenységét és a társproducer Butch Vig munkáját kiemelő kritika így zárul: “Underground zenekarok túl gyakran pazarolják el a bátorságukat olyan lemezekre, amelyekre még nem állnak készen, aztán pedig rámegy az energiájuk és az ihletük a végtelen turnézásra. A Neverminddal a Nirvana a keresztúton áll: ezek a szedett-vedett garázsharcosok vigyázó tekintetüket az óriások földjére vetik.”
“A Nirvana olyan lemezt készített, ami nem csak jobb, mint bármi, amit korábban csináltak, hanem ráadásul új referenciapont is lesz a poszt-hardcore-generáció számára. (...) A Nevermind az ősz nagy amerikai alternatív lemeze. Sőt, mitöbb, még a jövő évé is” - ezt Steve Lamacq, a későbbi népszerű BBC-s rádió-DJ/műsorvezető írta a New Musical Expressbe, külön kiemelve azt, hogy a Nirvana úgy emelkedett ki az undergroundból, hogy nem vesztette el kreativitását.
Magyar nyelvű kritika is született a Nevermindról: “Ha nagyon megengedő akarok lenni, megtanultak dalokat írni, és egészen hatásosan előadni. A Lithium például egészen sármos nóta, jó kis húzásig fajul, de az akusztikus Polly is minden tekintetben vállalható egy villanygitáros bandától, igaz rögtön rá is dobtak az egyensúly kedvéért egy ellentétes pólusú ordítozást. De itt már a közepén járunk, azért az nyilvánvaló, hogy a Smells Like Teen Spirit című albumnyitó felütés, és az azt követő In Bloom slágernek készült, nem is kérdéses, hogy bizonyos magasságba fel is dobja majd a bandát, a kérdés meddig, és mire mennek vele” - írta a hazai fanzine-mozgalom egyik alapfigurája Rácz Mihály legendás lapjában, a Második Látásban. Ő egyébként annak idején a Nirvana sokat emlegetett 1989-as budapesti koncertjéről is írt.
De persze volt, aki nem sokra értékelte az azóta referenciaponttá vált lemezt. “A Nevermind nagyja átlagos pop-punk, amelyet már annyian megcsináltak Iggy Poptól a Red Hot Chili Peppersig. Ennek a zenekarnak nincs túl sok mondanivalója, szinte semmi, a lemez tele van az énekes-szövegíró, Kurt Cobain összefüggéstelen hülyeségeivel.” Ezt a Boston Globe kritikusa írta.
A jövőt azonban leginkább a Spin magazin újságírója látta előre:
“Esküszöm, hogy életetek végéig fogjátok dúdolni ezeket a dalokat - de legalábbis addig, amíg a cédétek, kazettátok vagy lemezetek el nem vásik. Oda vagyok ezért a lemezért és ti így lesztek ezzel.”