Kult hvg.hu 2016. szeptember. 02. 12:42

Könyörtelennek és iszonyú viccesnek ígérkezik Gigor új filmje – előzetes

Eddig is vártuk, de az előzetes alapján már most beülnénk a Kútra, amely A nyomozóhoz hasonló közönségsikert arathat.

Korábban már jártunk a forgatáson, és azt is bemutattuk, hogyan készült egy Neoton-szám a filmhez, de a friss előzetessel tovább tisztul a kép arról, mire is számítsunk Gigor Attila új filmjétől, a Kúttól.

Az előzetes elég szabadszájú, és azt a sötét humort csillantja fel, amiért az elmúlt 16 év legjobb magyar filmjének választottuk Gigor előző filmjét, A nyomozót.

A történet egy a semmi közepén álló benzinkúton játszódik, ahova egy egy kisbusznyi, nyugati munkára tartó prostituált (Irma Milovic, Pokorny Lia, Kurta Niké, Trokán Nóra) toppan be. Miután az ott dolgozó öreg alkoholista (Kovács Zsolt) rég nem látott fia (Jankovics Péter) is feltűnik, az érzelmek mellett jól őrzött titkok is a felszínre törnek. A filmben szerepel az említettek mellett Udvaros Dorottya, Tzafetás Roland, László Zsolt, Horváth Csaba, Pusztai Ferenc és Apáti Bence is.

A Kút szeptember 22-én debütál a magyar mozikban.

Menyasszonyi ruha szivárványszínű bugyival

Leharcolt prostinak öltözött színésznők egy westernt idéző, kietlen helyszínen: véget ért a Kút, Gigor Attila régóta várt második játékfilmjének forgatása. Korábban mi is ott jártunk a szó szerint a puszta közepén álló benzinkútnál, ahova Gigor újabb, műfajok feletti filmet álmodott.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.