Kult MTI/hvg.hu 2016. augusztus. 30. 10:14

Helyettes államtitkárra bízzák a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetését

Házon belül pályázott a PIM főigazgatói posztjára Prőhle Gergely, az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. És ő lett a befutó, ahogy azt a HVG júliusban megírta.

Az emberi erőforrások minisztere 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatainak ellátásával – közölte a minisztérium kedden.

A HVG júliusban azok között említette a helyettes államtitkár nevét, akik jó eséllyel pályáznak múzeumigazgatói posztokra.

A PIM főigazgatói tisztségére két érvényes pályázat érkezett. A bíráló bizottság a pályázati dokumentáció és a személyes meghallgatás alapján egyhangú döntést hozott. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bizottság javaslatát elfogadva Prőhle Gergelyt nevezi ki az intézmény élére. A megbízatás öt évre szól – olvasható a közleményben.

MTI / Soós Lajos

Prőhle Gergely hivatalba lépéséig E. Csorba Csilla, az intézmény megbízott főigazgatója vezeti a múzeumot, akinek 2016 elején járt le a mandátuma, éppen ezért kellett pályázatot kiírni. A szakember korábban közölte, nem szeretne pályázni a pozícióra.

A vezetői pályázatot július elején írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pozícióra augusztus 4-ig lehetett jelentkezni olyan középtávú program benyújtásával, amely az intézmény nemzetközi kapcsolatainak további bővítését is célul tűzi ki.

 

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.