Van itt ez a dal. Ez a dal, melyet az egyébként szemmel igen jól látható mennyiségű nettó világslágert jegyző sztárszerző, a magyar származású és februártól magyar állampolgárságot kapott Desmond Child szerezte. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy Child fő műveit (I Was Made for Lovin' You, Livin' on a Prayer, Angel, Crazy, Livin' La Vida Loca és így tovább) a hetvenes évek vége és a kilencvenes évek vége között alkotta meg, az elmúlt tizenöt évben már nem írt emblematikus pop-rockslágert. A „pophimnusz” magyar szövegét pedig a kilencvenes évek hazai zépluszos és danubius rádiós kommersz popslágereinek egy jelentős részét, de például a Hupikék törpikék popprodukciót is jegyző, korábban a Megasztár kreatív producereként is dolgozó, jelenleg MTVA-munkatárs Orbán Tamás alkotta.

Ezt a számot azért írták, hogy ez legyen 1956 hatvanadik évfordulójának hivatalos dala. Na, itt akkor álljunk meg egy szóra.

Azt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere mit gondol a popkultúráról, már eddig is jól tudtuk. Elég, ha többek közt bekapcsoljuk a Petőfi Rádiót meg a Petőfi TV-t, ott van benne. A popzene a NER-ben nem, véletlenül sem a kortárs kultúra része; a popzene jókedvpatron, a szórakozás és a szórakoztatás szigorúan csak vidám és pozitív üzeneteket hordozó, fiatalosch felülete, kacsintós Petőfi Sándor iPoddal. Csak semmi artisztikum, csak semmi előremutatás, csak semmi művészet, csak semmi absztrakció, csak semmi dekadencia – az mind imperialista és/vagy urbánus métely.

A NER popkultúrája egy nagy Mága Zoltán-hegedűszóló, a NER popkultúrája a Coelho-hiphop lehetőség szerint népiesch betétekkel, a NER popkultúrája grandiózus giccs, vagy még az sem, vagy csak a kétségbeejtően nagy és tátongó üresség. Ja, jó: meg egy kis ilyen-olyan állami támogatás a kicsiknek, a kicsinyeknek, hogy ellegyen a fészekalja.

Az se ma derült ki, hogy néhány kivételtől eltekintve mi a viszonya a NER-nek 1956-hoz. A NER jórészt nem tud mit kezdeni 1956-tal.

A rendszer nyilván nem tud és nem is akar mit kezdeni a forradalom nem-jobboldali, vagy éppen kifejezetten ilyen-olyan baloldali, munkás-önigazgató, a Horthy-restaurációt elutasító hagyományával (ez persze nem azt jelenti, hogy ötvenhatnak ne lennének más, párhuzamos hagyományai is – zárójel bezárva). És ami marad, többnyire arról sem akar komolyabban, elmélyültebben, okosabban kommunikálni az istenadta néppel. Így hát többnyire marad a bullshit, a frázispuffogtatás, a közhelyparádé, meg a jófejkedés. Kicsit a Kádár-rendszer Forradalmi Ifjúsági Napjainak modorában.

Van egy perce? Tudja?

Na, ha ezeket mind összeadjuk, az egyenlet végén ott a dal, az Egy szabad országért, ami egy tulajdonképpen szakszerűen megalkotott, generikus kereskedelmi rádiós popdal. Szólhatna egy randiról, a szerelemről, egy szakításról, vagy a végtelen nyárról – de az van, hogy történetesen 1956-ról szól. Vagyis dehogy szól. Vagyis dehogy szól bármiről. És akkor ugye arról még nem is beszéltünk, hogy a cím maga a nettó inzultus.

Amikor valamilyen művészeti teljesítmény összefüggésében gondolok 1956-ra, bővebb értelmezésben a komcsik elleni lázadásra, akkor eszembe jut a Megáll az idő, az Eldorádó, Cseh Tamás és Bereményi Géza, a CPg, a "kurva életbe egy igazi hős", a "besúgók és provokátorok". Erről a dalról semmi nem jut eszembe. Illetve dehogyisnem. Maga a komcsi rendszer. És a nagy semmi.