Kult MTI 2016. augusztus. 09. 13:46

Több tízezren mentek ki a Szigetre, pedig még el sem kezdődött

Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget Fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.

"A tavalyi kánikula után idén az előrejelzések szerint jóval kellemesebb lesz az idő, 25 Celsius-fokos átlaghőmérséklet várható. Az itt dolgozókkal együtt naponta 90 ezer ember fér be a Szigetre, a rekorddöntés azért is valószínű mert, a bérletek már elkeltek, a csütörtöki, nulladik napra, Rihanna koncertjére a napi jegyek is elfogytak" – mondta Gerendai Károly főszervező a keddi sajtóbejáráson.

A Szigeten már napokkal ezelőtt kinyitottak a kempingek, és üzemel a vendéglátóipari egységek többsége. Idén száz országból érkeznek látogatók, a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Németországból és Svájcból. A magyar "szigetelők" száma is évről évre emelkedik.

Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
Asszonyi Eszter
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.