2016. augusztus. 09. 12:42 Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 09. 12:38 Kult

Bírósági döntés irányította Kafkát a könyvtárba

Megfosztott az izraeli legfelsőbb bíróság egy családot Franz Kafka kézirataiból álló gyűjteményétől - a döntés értelmében át kell adniuk az ország Nemzeti Könyvtárának.

A bíróság kimondta, hogy a kiadatlan Kafka-kincs a legjobb helyre kell kerüljön - a könyvtárba - így a kézirat elérhetővé válik a nagyközönség számára is.

A hétfői döntés közel egyéves pereskedésnek vetett véget - korábban két kisebb bíróság is ugyanígy határozott.

Eva Hoffe, a hagyaték kezelője is megkapta a kéziratot, ő is úgy véli, hogy a gyűjtemény jó helyre került.

Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.