Kult hvg.hu 2016. február. 22. 22:03

Váratlanul lemondott az Opera fő-zeneigazgatója

Halász Péter 2013 augusztusa óta töltötte be a posztot, amelyet korábban Héja Domokos és Fischer Ádám is vitt. A Nol úgy tudja, a karmester szakmai okokból távozik, Ókovács Szilveszter szerint viszont személyes okok vezettek a fő-zeneigazgató távozásához.

Lemondott a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója, Halász Péter, aki 2013 augusztusa óta látta el feladatát - adta hírül a Nol hétfőn. Halász 2010 óta rendszeresen vezényelt az Operában.

A karmester megerősítette a hírt, de nem kommentálta. Azokat a karmesteri munkákat, amelyekre már leszerdőtött, elvégzi, március 6-án mutatják be például A walkürt M. Tóth Géza rendezésében. De a jövő évre vállalt munkákat is szállítja - mondta.

A lap úgy tudja, szakmai okokból mondott le, például azért, mert Simon Bélát, a zenekar igazgatóját lemondatták, méghozzá anélkül, hogy vele egyeztettek volna.

MTI / Máthé Zoltán

Ókovács Szilveszter főigazgató elmondta: Halász Péter február 1-jén adta be felmondását, egy hónap a felmondási idő. Ókovács szerint Halász személyes okból mondott fel, így ezt ő nem is kívánta kommentálni. Halász megtartja karmesteri megbízását, ami 2018-ban jár le - tette hozzá.

A korábbi fő-zeneigazgatók közül többen is hasonlóan mondtak le pozíciójukról, így például Héja Domokos, Győriványi Ráth György és Fischer Ádám.

Halász utódja Kocsár Balázs, az Operaház 1992 óta állandó kamertere lesz. Ókovács erről azt mondta, hogy ő több magyar karmestert is felterjesztett a posztra Balog Zoltán emberminiszternek, egyelőre várja a tárcavezető jóváhagyását.

Nemrég cikkünkben számoltunk be Ókovács Szilveszter operás belügyeiről, néha már-már megalomániába hajló húzásairól. Ókovács erre egy másik írásban, kérdések formájában fejezte ki kritikáját.