Richard Ashcroft májusban jelentkezik új szólóalbummal, melynek világát személyes élmények és világpolitikai események befolyásolták.
Ashcroft, akit a legtöbben zenekara Bittersweet Symphony című slágere révén ismernek, 2010-ben adott ki utoljára saját lemezt, a United Nations Of Sound című albumot. Maga a The Verve 2008-ban adta ki Forth című legutóbbi lemezét.
Ashcroft These People című, tíz dalt tartalmazó új lemeze május 20-án jön ki. A most megjelentetett This Is How It Feels az album első előzetes dala.
Az album, az önmagát modern trubadúrnak aposztrofáló dalszerző-énekes elmondása szerint – a személyes elbeszélések mellett – olyan témákat érint, mint az Arab Tavasz vagy a szíriai polgárháború.
„Mialatt a lemez dalait írtam, elképesztő időkön mentünk keresztül. Ellentmondásos háborúk, népi mozgalmak, melyekből kisebb forradalmak sarjadtak, ott volt például a Tahrir tér. Egy csomó minden kezdődött világszerte, az emberek megosztottá váltak. Könnygáz mindenütt… Nihilista korban élünk, életveszélyekkel átitatott, világháborús idők járnak, én pedig szeretnék reflektálni a társadalomra, amiben élünk, ugyanakkor szeretnék valami reményt adó dolgot is sugározni” – nyilatkozta az énekes-gitáros-dalszerző.
A megjelenés előtt álló Richard Ashcroft-lemez számsorrendje:
- Out Of My Body
- This Is How It Feels
- They Don’t Own Me
- Hold On
- These People
- Everybody Needs Somebody To Hurt
- Pictures Of You
- Black Lines
- Ain’t The Future So Bright
- Songs Of Experience